mszp.hu | Belföld
2024. május 14. 12:13

Horváth Csaba: Nekem a zuglói polgárok a legfontosabbak

Horváth Csaba: Nekem a zuglói polgárok a legfontosabbak
A közeledő önkormányzati választásokról, a pártok egymás elleni küzdelméről és a kerület előtt álló fejlődési lehetőségekről is beszélt Horváth Csaba, Zugló polgármestere, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s frakcióvezetője az ATV VOKS 2024 című műsorában.

Horváth Csaba elmondta, hogy stratégiai szövetséget kötött az MSZP-DK-Párbeszéd szövetség, amely nemcsak az önkormányzati és az európai parlamenti, hanem a későbbi országgyűlési választásokra is szól. Zugló polgármesterének újraindulását a DK-MSZP-Párbeszéd szövetség is támogatja.

2019-ben az ellenzéki koalíció minden egyéni választókörzetet megnyert, a gondoskodó, zöld és biztonságos Zugló építését és fejlesztését vállalta. Horváth Csaba azt az álláspontot képviselte, hogy minden egyéniben győztes képviselő újraindulhasson az idei választásokon is, hiszen egyszer már elnyerték a választók bizalmát. Ez lett volna a siker garantált kritériuma. Szomorú, hogy a pártok nem tudtak megegyezni egymással. Zugló polgármestere elmondta, hogy a kerületben is a „Győztes csapaton ne változtass!” – elvnek kellett volna érvényesülnie.

Az Összefogás Zuglóért Egyesület indulását nem a jelenlegi polgármester munkája indukálta, hanem a pártok közötti megállapodás hiánya. A napokban volt is, aki jelezte a szervezetből, hogy támogatják Horváth Csaba indulását. A polgármester azonban azokkal tudna együttműködni, akikkel írásos megállapodás készült Zugló fejlesztése érdekében.

A zuglóiak között járva, az derül ki a lakosokkal folytatott beszélgetésekből, hogy a jelenlegi munka folytatását szeretnék. 2024 őszétől megújult erővel, a legtöbb hivatalban lévő képviselő újrázásával egy újabb fejlődési szakasz kezdődhetne Zuglóban. Az ellenzéki pártok azonban, sajnos, nem tudtak megállapodni, és egymás ellen is indulnak a körzetekben. Horváth Csaba elmondta, hogy ő azonban Zugló és a zuglóiak érdekét tartja továbbra is szem előtt.

„Nekem a zuglói polgárok és Zugló a legfontosabb” – összegzett az interjú végén Horváth Csaba. 

Kapcsolódó párttagok