Rákosrendező ugyan állami terület, de teljes mértékben Zuglóhoz tartozik, három alapvetést pedig szükséges tisztázni a beruházás kapcsán, mondta el Horváth Csaba. Először is, bármi történik a fejlesztés során, annak csak és kizárólag a zuglóiak érdekeit kell szolgálnia. A második fontos alapvetés, hogy ami Rákosrendezőn történik az a zuglói történelmi hagyományokhoz, Zugló kertvárosisas jellegéhez illeszkedő zöld dominanciájú beruházás kell, hogy legyen. Végül pedig a harmadik, hogy ami történik, az jelentős változás az elmúlt 10 év komoly beruházásai mellett, olyanok mellett melyek nem követték le az infrastruktúra fejlődését, a mostani fejlesztéseknek tartalmazniuk kell a helyiek igényeinek kielégítését.
Mindezek miatt fontos, hogy a Bosnyák térig hosszabbítsák meg a négyes metrót, Horváth Csaba pedig azért megy február 12-én Lázár János miniszterhez tárgyalni, hogy szakértői szinten is érthetővé váljanak a folyamatok, a tervezési előkészületek és maga az elképzelés, mit szeretnének pontosan megvalósítani.
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője összefoglalva elmondta, a közlekedés infrastruktúrájának meg kell erősödnie, hogy ki tudja szolgálni a helyiek igényeit és a jövőbeni igényeket. Továbbá fontos, hogy a zöld dominancia megmaradjon, létre kell jönnie Rákosrendezőn Zugló második legnagyobb közparkjának. Ezekben a kérdésekben fog egyeztetni Horváth Csaba a minisztériummal, a folyamatok gyorsítása érdekében pedig a négyes metró elkészült terveit is magával fogja vinni.