Horváth Csaba kiemelte, hogy nem nagyokat fog ígérni, hanem az emberek hétköznapi problémáira akar gondoskodó együttműködő partnerként megoldást találni.
A műsor elején Horváth Csaba elmondta, hogy Zuglót leszámítva egyetlen olyan város sincs Magyarországon, ahol a hivatalban lévő sikeres ellenzéki polgármesterre az ellenzék többi pártja ráindított volna egy ellenjelöltet.
Zugló polgármestere már két év óta azt az álláspontot képviseli, hogy akik 2019-ben győzni tudtak ellenzéki színekben, azok indulhassanak újra a választásokon. Sikeres ellenzéki polgármesterrel szemben másik ellenzéki jelöltet állítani nem méltó dolog.
Nem önálló sziget Zugló, hanem annak a politikai kultúrának kellene itt is érvényesülnie, aminek a többi kerületben is. Horváth Csaba emlékeztetett, hogy 2019-ben több mint 50 százalékos támogatottsággal győztek a kerületben úgy, hogy egy egységes, erős csapatot állítottak a Fidesszel szemben és 15 százalékpontos fölénnyel nyertek a kormánypárt jelöltjével szemben.
Ezt az egységes tömböt egyetlen politikai erő törte meg, azért mert úgy gondolták, hogy nekik „zsákmányként” jár a kerület, de „Zugló egy létező település, nem zsákmány” – érvelt Horváth Csaba. Nem azért van ez a város, hogy egyik-másik ellenzéki pártnak eggyel több, vagy kevesebb polgármestere legyen.
A Szikra Mozgalom képviselői néhány hónappal ezelőtt még nem is jártak Zuglóban, „most érkeztek meg” – fogalmazott a polgármester. Ők is politikai zsákmányt szeretnének, egy egyéni körzet átadása esetén támogatták is volna Horváth Csabát.
A Bosnyák téren történő beruházással kapcsolatosan Zugló próbált szakmai javaslatokat tenni, hogy kisebb, a környék és a zuglóiak számára elviselhetőbb beruházás valósulhasson meg. A Fidesz azonban minden jogi eljárás ellenére, mosolyogva mégiscsak egy „betonszörny” felépítését valósítja meg. Horváth Csaba fideszes kihívójának az is egyfajta bűne, hogy ez ellen a beruházás ellen nem lép fel.
A 4-es metrót pedig meg kell hosszabbítani, hiszen az eredeti elképzelésekhez képest túlzó méretű betonszörnyek közösségi közlekedés általi megközelítését így lehet megoldani.
A rákosrendezői mini-Dubaj szintén hasonló probléma, hiszen Rákosrendező területe Budapest számára az egyik legnagyobb fejlesztési potenciállal bír. Lehetne ezt jól is csinálni, ha egy szellős, parkos, elsősorban lakhatási funkcióval bíró beruházás valósulna meg, amely a környéken élők számára is hasznos lenne. A Fidesz támogatja, hogy ott több száz méter magas épületek épülhessenek fel, de ez messze nem csak a Hősök tere és a város látképet teszi tönkre, hanem a Zuglóban élők életminőségét is károsan befolyásolja.
Jelenleg olyan káros belpolitikai döntések születnek, amelyek hátrányosan érintik Zugló polgárait, de ennek a beruházásnak van egy nemzetközi lába is, egy „pénzvilág akar ide érkezni” – érvelt Horváth Csaba.
Zugló polgármestere elmondta, hogy fel kell rázni ezzel kapcsolatosan a nemzetközi közvéleményt, és jelezni, hogy ez egy elfogadhatatlan beruházás. Az ezt finanszírozó pénzvilág pedig el fog gondolkozni azon, hogy szabad-e ilyen fejlesztést megvalósítani, ami a lakosság heves ellenállásába ütközik.
„Mi minden nemzetközi jogi lehetőséget is ki fogunk meríteni, hogy kordában tartsuk ezeket az elképzeléseket” – érvelt Horváth Csaba.
A Városliget beruházás is mutatja, hogy nem reménytelen a helyzet, hiszen a ligetben épülő betonszörnyek számát is sikerült kisebb mértékűre redukálni.
Horváth Csaba elmondta, hogy nem nagyokat fog ígérni, hanem az emberek hétköznapi problémáira akar gondoskodó együttműködő partnerként megoldást találni.
„Zugló elhanyagolt mostohagyerekből átkerült a térkép jó oldalára” – összegzett a kerület polgármestere.