Állítólag a párhuzamosságok megszüntetése az indoka annak, hogy a védett személyek és objektumok védelmére 1991-ben létrehozott Köztársasági Őrezredet (KÖE) felszámolja a kormány. A hvg.hu tette közzé, hogy a testület beolvad a Készenléti Rendőrség szervezetébe. A lapnak nyilatkozó rendészeti szakemberek szerint jogos és olcsóbb az egyszerűbb szervezetre való törekvés, de nem értik, hogy a személyvédelmet miért kell elkülönítetten kezelni, két külön szervezet között felosztani. A Népszava információi szerint a tavaly létrehozott Terrorelhárítási Központ (TEK) - mint hasonló profilú szerv - lett volna az a bázis, ahová az őrezredet telepíteni kellett volna. A TEK azonban állítólag nem kívánta bővíteni felelősségi körét, és meg akart maradni a köztársasági elnök és a miniszterelnök védelménél - ugyanis részben erre hozták létre.
A KÖE megszüntetésére - erre a Népszava korábban már többször is utalt - csak a magyar EU-elnökség után kerülhetett sor. A döntés pedig már akkor megszületett, amikor Orbán Viktor személyes testőrfőnöke a TEK vezetője lett. A KÖE ma még különálló szervként látja el az Országgyűlés elnökének, valamint az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökének védelmét. Szintén a feladata a hazánkba látogató külföldi állami vezetők védelme, emellett őrzi a kormányzati szempontból kiemelt jelentőségű objektumokat, és biztosítja a hazai és nemzetközi állami rendezvényeket, mint tette azt az év első felében az unió soros elnöksége idején. A készenlétiekhez vezénylendő KÖE hatásköreit már korábban is sorra nyirbálta a kormány - mégpedig a honvédség javára.
A Szent korona parlamenti őrségét, a Sándor palota díszőrségét jogszabályban már megkapták a katonák, de amint arról lapunk elsőként beszámolt, e feladatra hozták létre az MH Támogató Dandár kötelékében a Nemzeti Honvéd Díszegységet, illetve három alegységének szervezetét. A Honvéd Koronaőrség mellett ez év végére áll fel a Honvéd Palotaőrség, valamint a Honvéd Díszzászlóalj. Hende Csaba honvédelmi miniszter emellett utasítást adott "egyes kijelölt objektumok protokolláris őrzésével kapcsolatos feladatok" részeként egy előkészítő munkabizottság megalakítására. Hogy melyek lehetnek azok a további objektumok - az államfői hivatal mellett - melyet a katonák vennének védelem alá, arról egyelőre nem tudni. (Az őrezred jelenleg a Parlament, és a Sándor-palota mellett az Országgyűlés irodaházát, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Külügy-, és a Belügyminisztérium, és az Állami Számvevőszék központi épületeit, valamint az Információs Hivatal központi objektumát védi.) Január 1-től pedig a Sándor-palota különlegesen "sokszínű" fegyveres ellenőrzés alá kerül, hiszen a katonák mellett az őrezred - akkor már Készenléti Rendőrség - is védi az épületet, az államfőt pedig a Terrorelhárítási Központ óvja.
A szimbolikus átszervezés mellett megjelenik a spórolási szándék is. A rendőrség állományába tartozó 1200, jórészt magasan képzett, több nyelven beszélő biztonsági szakember, tiszt, főtiszt a bértábla szerint a tömegoszlató rohamrendőrök közé kerülhet, ami jelentős jövedelemcsökkenéssel járhat. Hasonló módon kívánja megfosztani a rendőrség a főkapitányságok bevetési rendőreit is a pótlékaiktól. Mint arról beszámoltunk, a bevetési osztályokat közrendvédelmivé átnevezve megvonhatónak tűnik a kommandós feladatokat is ellátó rendőrök pótléka. Amennyiben ugyanis egy magasabb egységtől alacsonyabb rangú szervezethez kerülnek, nem csupán "szakmai visszalépésnek", hanem komoly anyagi veszteségnek is elébe néznek. Beszámoltunk arról is, hogy bíróságon kellett kikényszerítenie egy maffiaellenes nyomozónak, hogy jogosult pluszjuttatásra, mert munkája veszélyes, de a felettesei - takarékossági okból (?) - mostanában nem így látták.
A rendőrség állományát érintő - leginkább fizetéscsökkenéssel járó - átszervezés korántsem ért véget, januárig még sok változást jelenthetnek be. A 2012. januári dátum azért fontos, mert az új szabályok miatt az arra jogosult rendőrök akkortól már nem vonulhatnak kedvezményes nyugdíjba, még akkor sem, ha megszűnik a beosztásuk, és képzettségüknek megfelelő feladatot sem kapnak.
Jogosan hívtak orvost a Bazilika "Jézusához"
Egy fekete pólót és napszemüveget viselő fiatalember augusztus 20-án a Bazilika lépcsőjén egy megafonban hirdette "saját igéjét". Azt kiabálta: "eljött az én országom, itt van a megváltó, én vagyok a ti Jézus Krisztusotok". A férfit végül biztonsági őrök teperték le. A kordonok (bár már nem ünnepel az ország kordonok között...) mögé került férfit lefogták, és elvezették. Az eseményért a felelősséget egymásra hárítja a TEK és az Őrezred, jóllehet előbbi számít vezetőnek egy ilyen biztosításban - mint magasabb szerv. A furcsán viselkedő rendzavarót csak akkor lehet felelősségre vonni, ha tettét beszámíthatóan követte el. Ennek megállapítására azonban a rendőrség nem alkalmas, ezért kérték a hatóságok az orvosi vizsgálatot.
Veress Jenő / Népszava
Az eredeti írás az alábbi linken olvasható:
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=463502
Népszava
2011. augusztus 23. 10:45
Húsz év után vége az őrezrednek
Januártól megszűnik a Köztársasági Őrezred, beolvad a Készenléti Rendőrségbe - erősítették meg a lapinformációkat a Népszavának belügyi források. Az újabb átszervezéssel elsősorban ismét csak az állomány bérköltségén kívánnak spórolni, de a párhuzamosságok nem szűnnek meg, a terrorelhárítás külön szerv marad. A rendőrségtől közben egyre több feladatot vesz át a honvédség.