2012. január 31. 08:51

Ideje menteni!

Úgy tűnik, az egészségügy megmentését ígérő Orbán-kormány megvárja, amíg nemhogy bedől, hanem egyenesen a szakadékba zuhan a betegellátás Magyarországon. Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul orvosolja az egészségügyben beállt életveszélyes állapotot!

Orbán Viktor és a Fidesz kitartóan dolgozik – az egészségügy ellehetetlenítésén. Az aknamunka a szociálisnak hazudott népszavazással vette kezdetét, majd 2010 reményteljes tavasza után az ágazat szisztematikus kivéreztetésével folytatódott.

Ennek következtében mára oda jutottunk, hogy:

- az egészségügyben dolgozók korra, nemre és iskolai végzettségre való tekintet nélkül hagyják el az országot
- lassan életbevágóan fontos műtétek, életmentő beavatkozások elvégzésére sincs elég pénz, gyógyeszköz és humán erőforrás
- a mentők és betegszállítók hitelre tankolnak
- a kórházvezetők a harmadik világban honos extrém-hálapénz rendszer egyoldalú bevezetését fontolgatják.

Az MSZP szerint ITT AZ IDŐ, hogy mentsük, ami menthető.

Ennek érdekében javasoljuk, hogy:

- a kormány sürgősen jusson megállapodásra az egészségügyben dolgozók bérezéséről az érintett ágazati képviseletekkel (majd tartsa is be az egyezséget),
- a költségvetésben szereplő támogatások ne csak papíron létezzenek, hanem jussanak is el a súlyos forráshiánnyal küzdő fenntartókhoz,
- azonnal állítsák vissza az egészségügyi intézményeknek súlyos anyagi veszteséget okozó kincstári számlavezetést a normál banki számlavezetésre,
- haladéktalanul állítsák vissza az egyenlő esélyeket az egészségügyi szakirányok felé orientálódó fiatalok számára is biztosító felsőoktatási keretszámokat!

Tukacs István
országgyűlési képviselő
az egészségügyi bizottság tagja