Orbán Viktor ma nyújtotta be az Országgyűlésnek Balsai István 2006 őszi zavargások rendőri kezeléséről készített 2011. március 15-én kelt jelentését. A ma már alkotmánybírói székben ülő, egykori fideszes országgyűlési képviselő által jegyzett dolgozat rendkívül súlyos, már-már az elmebaj határát súroló megállapításokat tartalmaz: a 2006 őszén szolgálatot teljesítő rendőröket államellenes bűncselekmények egész sorával, sőt lényegében terrorcselekménnyel vádolja meg. Súlyos állítások ezek, Orbán Viktor több mint fél éven át mégsem tartotta fontosnak a jelentés nyilvánosságra hozatalát, országgyűlési vitáját.
Az időzítésből látható, hogy csupán a Fidesz kommunikációs trükkjéről van szó. Ennek célja, hogy elterelje a figyelmet a Matolcsy-féle dilettáns gazdaságpolitika elmúlt két hétben nyilvánvalóvá vált teljes összeomlásáról. Furcsamód éppen akkor került elő Orbán Viktor fiókjának mélyéből e, korabeli sajtóhírekből és bizottsági jegyzőkönyvekből jól látható politikai koncepció mentén összeollózott fércmunka, amikor a költségvetés és az adótörvények benyújtását követően mindenki számára egyértelművé fogja tenni, hogy a kormány minden idők legkeményebb megszorítására készül.
Balsai István ismét bizonyította hűségét, bebizonyította, hogy személyes karrierje érdekében bármilyen feladatot szolgalelkűen végrehajt. Így kerülhetett abba az alkotmánybírói székbe, amibe személyes kvalitásai és szakmai életútja alapján, sohasem juthatott volna.
El fog jönni annak az ideje, amikor a 2006 őszi események kapcsán is objektíven meg lehet ítélni az akkori kormány esetleges felelősségét, a rendőrség szakmai hibáit és annak az ellenzéki pártnak a felelősségét is, amelyik nem határolódott el kellően az utcai randalírozóktól, nem csillapította, hanem szította a feszültségeket, és a feszült légkörben felelőtlen módon szervezett tömegrendezvényt.
Mesterházy Attila,
az MSZP elnöke, frakcióvezető