Igazságos és biztonságos nyugdíjrendszert!

Mellébeszélés folyik megint a nyugdíjak ügyében. Varga Mihály egy interjúban azt vágta az emberek arcába, hogy a magán-nyugdíjszámlákra befizetett pénzeket nem fogják egyéni számlákon jóváírni, mert új helyzet van. Úgymond, megváltozott a koncepció. Rogán Antal másnap igyekezett menteni miniszterét, mondván, a jóváírás fokozatosan megtörténik majd.

Sok beszédnek sok az alja. Nem ez az első alkalom, hogy a Fidesz belebonyolódik saját hazugságaiba. Lássuk inkább a tényeket! Az Orbán-kormány hetek leforgása alatt zúzta szét a hárompilléres nyugdíjrendszert 2010-2011 fordulóján. Azzal vádolta a nyugdíjpénztárakat, hogy azok, úgymond, eltőzsdézik az emberek pénzét. A kormány a "nyugdíjvédelem" és a "választási szabadság" kifejezéseket emlegette a nyugdíj-államosítás magyarázataként. A kormány akkor azt ígérte, hogy a magán-nyugdíjmegtakarításokat még 2011-ben a tb-nél vezetett egyéni számláikon láthatják viszont az emberek.

A fordított Fidesz-világban, mint tudjuk, minden kormánypárti szónak az ellenkezője igaz. Az állampolgárok "választási szabadsága" azt jelentette, hogy a kormány megzsarolta az embereket: elveszítik társadalombiztosítási nyugdíjukat, ha megtartják magán-nyugdíjszámlájukat. Ahhoz, hogy ezt a kormány megtehesse, még az alkotmánybíróság döntési jogkörét is felfüggesztette. Vagyis tudta, hogy alkotmányellenes, amit tesz. A "nyugdíjvédelem" pedig azt jelenti a gyakorlatban, hogy a 3 ezer milliárd forintnyi nyugdíjpénzből ma már csak 300 milliárd van meg. A pénz 90 százaléka eltűnt a semmibe. A Fidesz 12 év megtakarítását költötte el bő két év alatt. Mégpedig rosszul, értelmetlenül. A meghirdetett cél az adósságcsökkentés volt, ám az államadósság nem csökkent, betudhatóan a kormány katasztrofális gazdaságpolitikájának. Az egyéni számlák sem jöttek létre, sem az ígért módon 2011-ben, sem 2012-ben. Majd esetleg idén.

Ezzel meg is érkeztünk a Varga-Rogán össze-vissza nyilatkozatok lényegéhez. Mindketten hazudnak. Új helyzet ugyanis csak annyiból van, hogy nincs mit jóváírni az egyéni számlákon. Az emberek valódi, létező, megkeresett pénzéből levont járulékbefizetések eltűntek. A Fidesz tüntette el ezt a valódi pénzt és most játékpénzzel akarja helyettesíteni. A Fidesznek ezt jelenti a nyugdíjvédelem, így vigyáz az emberek megtakarításaira. Hadd jegyezzem meg, nekem úgy tűnik, a kormánypárti képviselők a saját pénzükre, meg a Közgép pénzére sokkal gondosabban ügyelnek.

Legyen egyértelmű, mi következik a nyugdíjügyből: a mai keresőknek, az országot jelenleg működtető nemzedékeknek fogalmuk sincs arról, miből tudnak majd megélni idős korukban. Munkával keresett megtakarításaikat a fideszesek elvették, aztán elpazarolták, s helyette most üveggyöngyöket kínálnak. Az Orbán-kormány felszámolt egy biztonságot jelentő szisztémát, és nem állított a helyébe semmit. A magán-nyugdíjrendszer helyén űr tátong, ahogy a nyugdíjvagyon helyén is csak a homály maradt. A kormány átlagosan egymillió forintot vett el az emberektől. Az Orbán-kormány veszélyt jelent az emberekre. Veszélyezteti a jelenüket és a jövőjüket.

Ezzel a veszélyes politikával szemben az MSZP a biztonság politikáját kínálja. Szakemberek és érdekképviseletek bevonásával, nyitott folyamatban fogjuk kidolgozni az új, igazságos évtizedeken át fenntartható nyugdíjrendszert. Ebben biztonságban érezhetik magukat a jelen nyugdíjasai. A mai aktív korosztályok számára is kiszámítható, kiszámíthatóan biztonságos lesz a jövő. A nyugdíjrendszer az egyik legfontosabb társadalmi intézmény. Nem lehet, nem szabad vele felelőtlenül játszadozni, ahogyan azt a Fidesz teszi. A szocialisták valóban meg fogják védeni a nyugdíjakat - a Fidesztől.