Matolcsy György sokáig azt mondta, senki nem jár rosszabbul az új személyi jövedelemadóval. Azóta beismerte, hogy ez nem igaz, hisz a kormány csak a közszférában kompenzálja az alacsonyabb jövedelműek által elszenvedett veszteségeket, ott is csupán zavaros szabályok alapján. Ugyanakkor továbbra sem garantálja a magánszektorban alkalmazott, átlagos, vagy az alatti jövedelmű dolgozók "számlájának kiegyenlítését".
A cégek a hírek szerint a lehetőségeikhez mérten ugyan igyekeznek kompenzálni a munkavállalóikat a kormány igazságtalan adórendszere miatt, ám az idei átlagos bruttó béremelés az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) által javasolt 4?6 százalék helyett csupán 3,7 százalék körül lesz. Ez viszont mindenképpen azt eredményezi, hogy kevesebb marad a melós borítékjában.
Felháborító, hogy miközben egy átlagos jövedelemmel rendelkező dolgozó közel 30 ezer forinttal fog kevesebbet kapni az idén, mint tavaly, addig a miniszterek és államtitkárok bukszája legalább kétmillió forinttal vastagodik 2011-ben.
Ráadásul a kormány által kivetett válságadókat a banki szolgáltatások, az élelmiszerek, valamint az energia esetében is a kisfogyasztók fizetik meg, tehát nem elég, hogy 2011-ben az embereknek kevesebb jut, de a kevésből még kevesebbre is futja majd.
A dolgozókat, a pályakezdőket, a kis- és középvállalkozókat, illetve a nyugdíjasokat képviselő MSZP e súlyos társadalmi igazságtalanság elkerülése érdekében tavaly év végén az Országgyűlésnek benyújtott egy igazságos és felelős gazdaságpolitikát megalapozó adótörvény-tervezetet, amelyet a kormánypártok napirendre sem vettek.
A szocialista párt felszólítja a Fidesz-KDNP kormányt, hogy kilenc hónappal a hatalom átvétele után most már tegyen le egy hiteles, a forint árfolyamát stabilizáló, az ország nemzetközi tekintélyét visszaállító, a legszükségesebb reformokat tartalmazó gazdaságpolitikai koncepciót.
A magyar embereknek egy igazságos, az elmúlt fél év baklövéseit kiküszöbölő, és fenntartható adó-, költségvetési- és árfolyam-politikára van szüksége.
Török Zsolt
az MSZP szóvivője
2011. január 13. 10:00
Igazságos gazdaságpolitikát a magyar embereknek!
A szocialista párt felszólítja a kormányt, hogy kilenc hónappal a hatalom átvétele után végre tegyen le egy igazságos, hiteles, a forint árfolyamát stabilizáló, az ország nemzetközi tekintélyét visszaállító és a szükséges strukturális átalakításokat tartalmazó koncepciót, amellyel több kárt már nem okoz a magyar embereknek.