A Fidesz ahelyett, hogy a szegényebb családok és a kisfogyasztó nyugdíjasok rezsijét csökkentette volna legalább 20-30 százalékkal, tehát annyival, amennyivel 2010 óta az élet drágult, azoknak a jómódú nagyfogyasztóknak is odaadja a kedvezményt, akik erre egyáltalán nem szorulnak rá.
Magyarország nem Orbán Viktor adakozó kedvétől várja a gáz-, a villany- és a távhőárak mérséklését, hanem az energiahatékonyság növelésétől. A fűtéskorszerűsítés, a megújuló energiák támogatása olyan befektetés, amely a hatalom kegyétől függetlenül, hosszú távon és jelentősen képes csökkenteni a rezsit. A magyar lakások korszerűsítésével akár 60 százalékos rezsicsökkentés is elérhető lenne, új munkahelyek ezrei jöhetnének létre, ráadásul a külső energiafüggőség és a légszennyezettség is érzékelhetően csökkenne.
Szakértők szerint hazánk akár 50 milliárd forint épületenergetikai felújítási támogatást is hatékonyan fel tudna használni évente, a Fidesz tavaly mégis csupán 1 milliárd forintot fordított erre. Ehelyett inkább E.ON-t vásárolnak legalább 300 milliárd forintért, ami az adófizetők pénzét viszi, a pártközeli zsebeket meg tömi.
Az MSZP nem csupán a korábbi Zöld Beruházási Rendszer újraindítását és kiterjesztését vállalja, de az ehhez szükséges források előteremtését is.
Mesterházy Attila,
pártelnök-frakcióvezető
Igazságosság és fenntarthatóság
A Fidesz három év után 10 százalékkal csökkentette a rezsit - leginkább a gazdagok javára és a kisjövedelműek kárára. A mi koncepciónk az igazságosságon és a fenntarthatóságon alapul.