Az MSZP igazságot és azonnali kárpótlást követel a föld nélkül maradt fiatal, helyi, kis-és közepes családi gazdálkodóknak!
Aki még nem hallotta volna, íme a legújabb fideszes földbotrány címszavakban: 16 kabai, a Nemzeti Földalapkezelő kedvezményes állami földbérletpályázatán elinduló, a pályázati feltételeknek mindenben megfelelő társulás, nulla hektár elnyert földterület. Méghozzá immár duplán nulla: a kabaiak elől 2011 májusában egyszer már ”sikerült” az utolsó morzsáig felmarkolni a helyi földeket.
A tavalyi botrány után a térség fideszes polgármesterétől kezdve a város fideszes vezetőin át egészen a Fidesz-kormány fideszes vidékfejlesztési miniszteréig terjedt a fogadkozás: az a szégyen még egyszer márpedig nem eshet meg, hogy egyetlen kabai gazda sem nyer a kabai földek bérletére kiírt állami pályázaton. Erre tessék
Felszólítjuk Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert, hogy korábbi ígéretének megfelelően azonnal vizsgálja ki, hogyan születhetett másfél éven belül másodszor ez a józan ésszel felfoghatatlan és elfogadhatatlan döntés! Magyarázatot nem várunk, ezen az eljáráson nincs mit magyarázni.
Felszólítjuk Bodó Sándort, a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnökét, hogy korábbi személyes felelősségvállalásának megfelelően akadályozza meg, hogy az érdekérvényesítő képességében bízó helyieket ismét kigolyózzák a környéken tisztességes megélhetést egyedüliként biztosító földhaszonbérletből, vagy pedig mondjon le a megbízatásáról!
Felszólítjuk az NFA-t, hogy azonnal hozza nyilvánosságra, a kabaiak helyett kik nyerték a kabai földeket, majd haladéktalanul indokolják meg: hogyan tudtak nem helyi pályázók a helyi pályázókénál ”jobb ajánlatot” tenni, ha a kritériumok között a helyi illetőség az elsők között szerepelt?
Felszólítjuk Szegi Emmát, Kaba fideszes ”független” polgármesterét, hogy még ma intézkedjen a botrányos körülmények között vesztő kabai gazdák pályázattal kapcsolatos járulékos költségeinek megtérítéséről, az önhibájukon kívül bajba jutott családok mielőbbi kárpótlásáról!
Az MSZP - ahogy eddig - úgy ezután is minden törvényes eszközzel fel fog lépni azért, hogy a Fidesz kormányzása idején az állami földosztásból jogtalanul kizárt gazdálkodó családoknak a lehető leghamarabb méltó kárpótlásban és igazságszolgáltatásban legyen része.
Bangóné Borbély Ildikó,
az MSZP elnökségi tagja
2012. szeptember 03. 13:46
Igazságot a kabai gazdáknak!
A múlt hét óta a kabaiak is tudják, mit jelent a címerükben a szablyát tartó kar: a Fidesz félkarú földrablói másfél éven belül másodszor is lecsaptak a városukra.