Az Európai Parlament összetételéről szóló voksolás rendszerint alacsony részvétel mellett zajlik, a választók egy része azt gondolja, hogy csak a „banán görbületéről” szól ez a vasárnap. Pedig nagyon tévednek.
Minden fellengzősség és demagóg túlzás nélkül állítom: most mindenkire szükség lesz a fülkékben, mert – bár minden eddigi európai parlamenti választás fontos volt - a most következő kétségkívül sorsfordító lesz! Az európai tagállamok illiberális kekeckedői arra készülnek, hogy végzetesen meggyengítsék az Uniót és ha nem is tudják átvenni a hajó teljes irányítását, minimum zátonyra futtassák. Orbán Viktor is hiába látja már magát, ahogy zsebre dugott kézzel, inglyukában leszakított tulipánnal bevonul Brüsszelbe és lelöki a trónról saját néppárti vezetőtársait, nem lesz Európa új vezetője. Soha nem lesz az. De az európai békeprojekt és a magyar emberek biztonságát garantáló Európai Unió részbeni szétverője még lehet. Dolgozik rajta, az biztos. Az a fajta nacionalista populizmus, amelyet hirdet és amelyet többen is magukévá tettek egyes tagállamokban, előbb vagy utóbb véget fog érni, de addig is rendkívül sok kárt okoz. Az ilyen típusú nemzeti gőg csak addig működik, ameddig nem kerül szembe egy másik nemzeti gőggel, amelynek velünk ellentétes érdekei vannak. Amikor a trump-i kampányból lopott „Hungary first!” (Magyarország az első!) szlogen szembe találja magát egy másik szabadságharcos politikával. A Fidesz és holdudvara az orbáni illiberalizmust követő példaként ünnepelte az új osztrák kormányt, majd zavarodottan csak „sorosozni” tudtak, amikor az megvonta a kint dolgozó magyarok szociális juttatásait. Mert ugye nekik meg „Austria first”.
Az Európai Unió biztosan nem marad jelenlegi formájában. Mi, európai demokraták is meg akarjuk változtatni prioritásait, működését, döntéshozatali mechanizmusait. De nem az értékeit. Az európai közösség alapvetései: az egység által garantált biztonság, a szolidaritás és a demokratikus játékszabályok tisztelete számunkra megkérdőjelezhetetlenek. Az európaiság és a hazafiság nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő fogalmak. A magyar választóknak azt kell mérlegelnie, hogy kiket akarnak az európai döntéshozatal egyik fontos fórumába, az Európai Parlamentbe küldeni. Olyanokat, akik büszke magyarként, büszke európai hazafiként bent akarják és tudják is tartani hazánkat az európai közösségben, akik határozottan, de bölcsen, az európai partnerek által respektált módon képesek kijárni minden magyar érdekét, vagy olyanokat, akik minden európai értéket felrúgnak és akiknek világos célja, hogy Magyarországot kiszakítsák az Unióból; ezzel egyszersmind megfosztva hazánkat a biztonságtól és a gyarapodás lehetőségétől. Egy év múlva erről kell dönteniük.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százkilencvenharmadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő (MSZP)