mesterhazyattila.hu
2012. augusztus 31. 12:19

Ismét a Szocintern alelnökévé választották Mesterházy Attilát

Hivatalosan is bejelentették, hogy újraválasztották a Szocialista Internacionálé alelnökének Mesterházy Attilát, az MSZP elnök-frakcióvezetőjét a Fokvárosban rendezett XXIV. tisztújító kongresszuson.

A több mint 100 párt és 400 delegált részvételével összehívott kongresszus „Az Új Nemzetközösség és a Szolidaritás Új kultúrája” címmel került megrendezésre. Ez az első alkalom, hogy Afrikában hívták össze a kongresszust, aminek apropóját többek között az Afrikai Nemzeti Kongresszus centenáriumi ünnepsége adta.

A részvevők napjaink legégetőbb és legsúlyosabb problémáira keresve a közös, nemzetközi választ a munkahelyteremtő, növekedésösztönző és szociális biztonságot jelentő gazdaság új irányát jelölik ki egy olyan vitában, ahol azonos súllyal esnek latba a jogállam, a demokrácia és a szabadságjogok kiteljesítésének alapvető problémái és az erre adott megoldási javaslatok is.

Nem kevésbé fontos, sőt kiemelt téma volt a világszerte egyre növekvő szegénység és környezeti kiszolgáltatottság, amelyet a globális gazdasági válság csak tovább súlyosbított.

A most megválasztott új elnökség elkötelezett a sikeres válságkezelésben, a szociális biztonság növelésében, a szegények és gazdagok közti egyre mélyülő társadalmi és szociális különbségek fokozatos kiegyenlítésében.