mszp.hu | Belföld
2022. február 06. 11:08

Itt az idő, hogy Polt végre cselekedjen az Elios-ügyben!

Itt az idő, hogy Polt végre cselekedjen az Elios-ügyben!
Feljelentésként is értékelendő kérdést nyújtottam be Polt Péter legfőbb ügyészhez az Elios-üggyel kapcsolatban.

A napokban nyilvánosságra került az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) Élios-üggyel kapcsolatos jelentése, amelynek 104. oldala kifejezetten súlyos megállapításokat tesz. Ezek alapján bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és okirathamisítás megalapozott gyanúja merült fel a KEOP-2012-5.5.0/A. számú projekt kivitelezésekor.

Az OLAF szerint

  • a győztes, vagy a győztessel gazdasági kapcsolatban lévő más cégek befolyásolták a pályázati kiírást,
     
  • egyes cégek mesterségesen feltornászták a kivitelezés költségeit,
     
  • a pályázati kiírás egyértelműen diszkriminatívan lett meghatározva, hogy az alapján egy bizonyos vállalkozás nyerhessen.

Az OLAF jelentés kitér arra is, hogy az egymástól elméletben eltérő független, indikatív ajánlatok a valóságban nem voltak függetlenek, sőt, azokat ugyanaz a személy, főként ugyanarról a számítógépről készítette. Több dokumentumban ugyanazt a számítási hibát követték el, amely egyik dokumentáció esetén sem került kijavításra.

A jelentés azt is megjegyzi, hogy a szabálytalanságokat következetesen, rendszeresen és szervezetten hozták létre.

Az OLAF ennek alapján a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának gyanúját tárta fel, amellyel 10,3 Mrd forintnyi vagyoni hátrányt okoztak az uniós költségvetésnek.

A vagyoni hátrány végül nem az uniós, hanem a magyar költségvetést érte. Az Orbán-kormány nem várta meg az Európai Unió elmarasztalását, hanem a magyar adófizetők pénzéből fizették vissza a felvett uniós támogatást. Vagyis Tiborcz István gazdagodásának számláját végül a magyar emberekkel fizettették meg.
Kíváncsian várom Polt Péter válaszát. Kíváncsi vagyok, meddig akarja még leplezni az Orbán-klán lopásait.

Ha most sem tesz semmit, az újabb érv lesz ahhoz, hogy az április 3-án elzavarjuk a korrupt Fidesz-rezsimet, helyreállítsuk a jogállami működést, és csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez!

Nehéz búcsú

2022-10-02 10:21

Kapcsolódó párttagok