A legsikeresebb fideszes lobbysta minden bizonnyal a hatvani polgármester, Szabó Zsolt. A legtöbb és legjelentősebb útfelújítások ugyanis Hatvan térségében valósultak meg ebben a kormányzati ciklusban. Heves megye többi részét inkább a foltozgatás jellemzi.
Történhet mindez úgy, hogy talán Habis Lászlót, vagy Horváth Lászlót nem érdeklik a megyei utak, a járhatatlan szakaszok miatt megszűnő buszjáratok, a lakosság életminőségének, mozgásterének szűkülése.
A gyöngyösi nyugati elkerülő út kivitelezése csak a következő uniós programozási tervben valósulhat meg valamikor, tehát 2014-2020 között – adta a választ Németh Lászlóné, fejlesztési miniszter asszony.
A Balaton-Mónosbél közötti rendkívül rosszállapotú szakaszt levették a fejlesztésre váró utak listájáról, forráshiányra hivatkozva nem szerepel ebben a programidőszakban. A Balaton-Mónosbél közötti út ráadásul igen leterhelt a Fidesz által bevezetett útdíj megkerülése miatt, hiszen a kamionok, áruszállító nagyteherautók a 25-s főút helyett, ezen az útvonalon közlekednek.
A 31.számú főút tengelyterhelésének megerősítésére kiírt közbeszerzési pályázat pedig eredménytelenül zárult, csak idén nyáron lehet új közbeszerzést aláírni erre az útra. A kivitelezés pedig ki tudja, mikor valósul meg.
Heves megyében ezen útszakaszok felújítása lett volna a legfontosabb, gazdasági és társadalmi szempontból is. Csak összehasonlításképpen: az előző szocialista kormány alatt 80 kilométer út újult meg Heves megyében.
Az MSZP felszólítja a megyei kormánypárti képviselőket, hogy a választásig hátralévő időben tegyenek meg mindent az elmaradt útfelújítások pótlására, beindítására, ez a Heves megyei lakosság érdeke.
Dr. Sós Tamás
országgyűlési képviselő
Járhatatlanok maradnak Heves megyei útjai
Mint ismert, a Fidesz-KDNP-kormány mintegy 64 kilométer út felújítását irányozta elő Heves megyében a négy éves ciklus időtartamára. Ebből a tevékenységből, illetve ennek hiányából a kormánypárti politikusok lobbyereje, hatékonysága is lemérhető.