- Aláíró felek a Köztársaság újjáépítése, a jogállam újrateremtése, a demokratikus viszonyok helyreállítása érdekében, az Orbán-kormány leváltásának megalapozásáért választási és politikai együttműködést kötnek. A választási együttműködést megkötő felek vissza kívánják adni a képviselet szó eredeti értelmét és a politika becsületét Magyarországon. Az együttműködés alapja a közösen vállalt politikai értékrend és célrendszer, valamint az ehhez szükséges politikai programelemek közös elfogadása.
- Felek kijelentik, hogy a 2014. évi országgyűlési és önkormányzati választásokra egyaránt vonatkozó együttműködés megszervezésén dolgoznak. Közösen elfogadott célok és politikai program alapján együttműködésre törekszenek a 2014. évi országgyűlési választáson, valamint az önkormányzati választáson a fővárosi, megyei és városi szintű megmérettetéseken egyaránt. Az együttműködés alapja a közös értékrend és a közös politikai programpontok területi szinteken is.
- A 2014. évi országgyűlési választáson az országos listán az 1-10. tartományban egy „listás” országgyűlési képviselőjelölt, valamint a 11-30. tartományban egy „listás” országgyűlési képviselőjelölt jelölését engedi át a Demokratikus Koalíciónak.
- Az MSZP a választási együttműködés keretében a Demokratikus Koalíció részére az alábbi négy egyéni választókerületben biztosítja a jelölés lehetőségét figyelembe véve az MSZP-Együtt-PM megállapodást. További egyéni választókerületek átadása a Demokratikus Koalíció és az Együtt-PM kétoldalú megállapodása esetén lehetséges csak (az Együtt-PM 31 evk-jára vonatkozóan).
Választókerület |
Választókerület központja |
Baranya 03. evk |
Mohács |
Somogy 03. evk |
Marcali |
Zala 02. evk |
Keszthely |
Budapest 03. evk |
Budapest XII. kerület* |
- Mind az országos listán biztosított két hely, mind az egyéni választókerületek képviselőjelöltjei tekintetében, figyelemmel az Orbán-rendszer leváltásához szükséges szavazatmaximalizálásra, valamint arra a tényre, hogy a Demokratikus Koalíció politikusai 2011-ben távozásukkal az MSZP több helyi és megyei szervezetében máig is ható konfliktust okoztak előzetes egyeztetés szükséges a jelöltek személyéről.
- Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországgal történt előzetes megállapodás alapján.