1. Bár az ÁSZ még egy tavalyi elnöki megrendelésre dolgozva készítette el a szóban forgó beszámolót, nyilván a véletlen műve, hogy a 101 oldalas dokumentum épp most került fel a világhálóra, amikor a kormány kétségbeesett offenzívába kezdett a 2010 óta alig csordogáló uniós fejlesztési források hatékonyabb lehívása érdekében.
2. Az Állami Számvevőszéket, mint az állami gazdálkodást ellenőriző intézményt, annak szakembergárdáját természetesen tiszteletben tartjuk. Ennek megfelelően a bírálatunkkal sem az ÁSZ-t, hanem személy szerint annak ex-fideszes képviselőjéből lett vezetőjét illettük.
3. Ami a jelentés tartalmát illeti: természetesen elképzelhető, hogy a kedvezményezettek például ”nem voltak felkészülve a gyors forrás-felhasználásra”, vagy, hogy ”a kedvezményezettek minden harmadik projektet (…) szabálytalanságokkal együtt valósítottak meg.” Ám tisztelettel jelezzük: az, hogy a szóban forgó beszámoló, az idézett megállapítások megszülethettek, annak köszönhető, illetve azt bizonyítja, hogy korábban legalább működött, sőt a régiós átlagnál nagyobb tempóban működött a pályáztatás és projektbonyolítás.
4. Fentiekkel ellentétben a 2010-es kormányváltás óta előbb majdnem egy évre teljesen leállt a pályáztatás, majd olyan lassú tempóban indult újra, hogy mára ott tartunk, hogy több száz milliárd forint uniós fejlesztési forrás lehívása kétséges.
5. Fentiek tükrében továbbra is tartjuk, hogy az ÁSZ elnökének egyes állításai (különösen az, amely szerint akár több mint 5 éves kormányzati döntések miatt van, hogy a gazdasági növekedés az előző negyedévben mínuszba fordult), illetve azok időzítése a Fidesz politikai céljait szolgálják. Jelesül egyrészt újabb és újabb bűnbakképző-művészek bevetésével rá kell fedni az eleve bukásra ítélt unortodox gazdaságpolitika csődjére. Másrészt el kell terelni a figyelmet arról, hogy az uniós források pályáztatása és felhasználása terén két éve káosz uralkodik, hogy a kiszámíthatóságot a fejlesztéspolitikában is pusztán a Közgép Zrt. menetrendszerű győzelmei jelentik.
6. Végezetül: ha mindazt az emberi és anyagi erőforrást, amelyet a kormány és a kormányhoz hű állami vezetők az elhibázott gazdaságpolitika és a demokráciaellenes intézkedések magyarázatára fordítanak, inkább a gazdaság élénkítésébe, az ország iránti belső és külső bizalom építésébe fektetnék, máris sokkal beljebb lennénk.
Tukacs István,
országgyűlési képviselő
2012. május 22. 10:23
Jelentés az ÁSZ-jelentésről
Nem mintha mondtunk volna olyat, hogy nem Domokos László ÁSZ-elnök napokban tett politikai célú kijelentéseit kívánjuk kommentálni, jelentjük: letöltöttük, majd el is olvastuk a ”2007-től uniós finanszírozással megvalósuló, kormányzati döntésen alapuló beruházási projektek pályáztatási, tervezési és előkészítési tapasztalatainak értékelése ellenőrzéséről” szóló jelentést, és a következőkre jutottunk.