mszp.hu | Belföld
2024. február 07. 12:49

Jeszenszky Géza szerint az ellenzéki pártok közös indulásával megszüntethető a fideszes túlhatalom

Jeszenszky Géza szerint az ellenzéki pártok közös indulásával megszüntethető a fideszes túlhatalom
Kunhalmi Ágnes legújabb videójában Jeszenkszky Gézával beszélgetett a június 9-i önkormányzati és európai parlamenti választások fontosságáról. Magyarország korábbi külügyminisztere elmondta, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is fontos, hogy egységet mutasson az ellenzék, hiszen így lehet Európa országai felé is azt az üzenetet küldeni: a magyar emberek igenis változást akarnak.

Kunhalmi Ágnes elmondta, megtiszteltetés, hogy Jeszenszky Géza is támogatja az MSZP kezdeményezését. A szocialista párt ugyanis aláírásgyűjtő kampányt indított, legalább százezer ember támogatását szeretnék összegyűjteni március 15-ig, ezzel üzenve a többi ellenzéki pártnak: az emberek közös ellenzéki listát szeretnének.

Az MSZP társelnöke szerint nem véletlen lesz egy napon az önkormányzati és az EP-választás, a kormány célja ugyanis a szuverenitásvédelmi, brüsszelező retorikát az önkormányzatokra is ráerőltetni. Így identitáskampányt hoznának létre a helyhatósági voksolás alkalmával is. 

Az MSZP szerint mindkét választáson együtt kell működnie az ellenzéknek, hiszen így sokkal jobb eredményeket érhetnének el a demokratikus pártok, mint külön-külön.

Jeszenszky Géza elmondta, Magyarország a rendszerváltozás idején a világ hősének számított, mára azonban ennek épp az ellenkezőjévé vált a Fidesz-kormány politikájának köszönhetően. A külpolitika tekintetében: a rendszerváltozás alapja volt a nyugathoz való tartozásnak, ezzel szemben ma az oroszbarátság és az állandó konfliktus az EU-val jellemzi a kormány külpolitikáját. Kívánatos lett volna az előző választásokon is, hogy ez a rossz irányzat visszaszoruljon, a jövőben pedig ez még fontosabb. Magyarország gazdasági helyzetét is meghatározza az, hogy az unió miképp tekint hazánkra.

A korábbi külügyminiszter szerint nem szerencsés, sőt „unfair”, sportszerűtlen, hogy a kormány összekapcsolta a két választást, hiszen teljesen más kérdésekről szólnak és más taktikát is igényelnek ezek a pártok részéről. A választókban tudatosítani kell: csak akkor lehet sikeres az önkormányzati választás ellenzéki szempontból, ha a pártok együttműködnek.

Jeszenszky Géza szerint az európai parlamenti választások esetében is az ellenzéki együttműködés volna a támogatandó, ugyanis látni kell: a Fidesz kétharmada csak a választási törvények átalakítása miatt valósulhatott meg, valójában a választók fele sem támogatta a kormánypártot.

Ahhoz, hogy a jelenlegi antidemokratikus, nyugatellenes vonalat sikerüljön megváltoztatni, arra van szükség, hogy az európai parlamenti választásokon is minél több szavazatot kapjon az ellenzék. Jeszenszky Géza felhívta a figyelmet arra is, hogy az ellenzéki pártoknak együttműködés esetén meg kell állapodniuk, milyen arányban osztoznak a megszerezni kívánt mandátumokon.

A korábbi külügyminiszter elmondta, a politikusoknak és a pártoknak is szerénységi fogadalmat kellene tenni. Fel kellene ismerniük, mindannyiunk közös érdeke, hogy a jelenlegi rendszer megváltozzon, a túlhatalom megszűnjön és az erre való törekvést a külvilág is lássa. Nem a közvélemény-kutatások eredményeit kell egymás orra alá dörgölni, hanem a választókat meggyőzni a sikeresnek hitt taktikáról, jelen esetben a közös lista fontosságáról.

„Én örülök annak, ha egy komoly kampányt folytat az MSZP, ugye ez a rendszerváltoztató párt, ez a párt képviseli még a rendszerváltozást” – zárta gondolatait Jeszenszky Géza.

Kapcsolódó párttagok