1937-ben vagyunk. A tomboló Horthy-ellenforradalom levegőtlen pincékbe kényszeríti az illegális kommunista mozgalmat. Ilyen körülmények között találkozik egy hideg novemberi estén a Nemesfémipari Munkások Szakszervezetének vezetőképző szemináriumán Demény Pál, Weisshaus Aladár és a fiatal Ságvári Endre. A gyűlés elején szétosztják a rákoskeresztúri illegális nyomdából frissen hozott, a bakunyinisták harcának egyes tanulságairól szóló Engels-reprintet. Ezt követően elhangzik a vezérszónoki felszólalás, mely a munka emberei és a tőke emberei közötti konfliktus eldurvulásáról szól.
Hopp, bocsánat. Igazából 2012-ben járunk, a Magyar Nők Szövetsége épületének Andrássy úti alagsori termében, ahová nem több mint 35 néző zsúfolódott Tamás Gáspár Miklós, Szanyi Tibor és Scheiring Gábor politikai fórumára, hogy bizonyos Balázs Gábor, a Rednews.hu szerzőjének vitaindító cikkéről beszélgessen, nagyrészt a munka emberei és tőke emberei közötti konfliktus eldurvulásáról.
A hangulat ideális az este hatos kezdésre: a folyóson mozgalmi plakátok, a Munkások Újságjának legfrissebb példányai és néhány üveg félédes bor, a teremben egyetlen törött tükör és SZOT-üdülős fotelek, bennük már TGM-et várja az őrsnyi Honecker-szemüveges nyugdíjas és a néhány – ránézésre – kalózpárti fiatal. A baloldali underground hétköznapja nem tomboló karnevál.
A megjelenteket Kalmár Szilárd, a Munkások Újságjának főszerkesztője köszönti. Állatira szégyellem magam, sosem hallottam még erről lapról (pedig A Szabadság online-változatát is igyekszem követni!), noha az aktuális szám 14. oldalán olvasható önmeghatározás szerint: „A Munkások Újsága az egyik legkeményebb hangvételű baloldali lap.” ProletART rovatában tömegmozgalmi elemzést olvashatunk, a nemzetközi kitekintésben pedig egy értekezést arról, hogy Peking bizony letért a maoi útról. A véleményrovat egy Szanyi Tibor-publival pusztít.
Kalmár Szilárd bevezetője nem hosszú; elmondja, hogy sajnos ma nem trendi balosnak lenni, hogy az utóbbi időben egész baloldaliságunk kérdőjeleződött meg a kontinensen és Magyarországon is. Ezt követően felkéri a fórum résztvevőit, hogy tartózkodjanak a „szabvány orbánozástól”, hiszen nem is ez a téma.
Olyannyira nem, hogy TGM első szavaiban rögtön a „Nem leszünk gyarmat!” üzenet szándékát dicséri, majd Brüsszel-ellenes húrokba csap. „Az EU intézményrendszere az európai szervezett kapitalizmus politikai kifejeződése, változásai pedig egyszerre következnek be a világkapitalizmus változásaival. Jelenleg az a veszély fenyeget, hogy közjogi úton kényszerítenek embertelen politikát a tagállamok állampolgáraira” – mondja, és sejthető, hogy a helyzet súlyos, ha még azt is bevallja, hogy ezektől a „nemzetközi, valódi felhatalmazás nélküli intézményektől” még a kommunizmus bevezetését sem tűrné el, pedig.
A Heti Válasz Online alkalmi szerzője szerint szemtanúi vagyunk, amint a gazdag és erős államok rákényszerítik akaratukat a gyengékre és szegényekre.
Maradt a TGM-i csapáson Szanyi Tibor is, aki szerint 20 éve kivétel nélkül minden kormány csendes kiszolgálója a neokon-neolib EU-s pénzügyi hatalmaknak. Most is ez megy, a magyar kormánynak valamiért mindig két ponton akad teendője: az adósságpaktum szolgálatában és a költségvetési hiány csökkentésében, ez pedig nem kurucos magatartás, hanem a neokon parancs teljesítése – mondja Szanyi. Puch László valahol felsír.
Már ezen a ponton sejthető volt, hogy itt valami elképesztő skizofrénia felismerése felé robog a beszélgetés, hiszen a teremben legfeljebb Tamás Gáspár Miklós önazonos a mozgalmi típusú progresszióval. Szanyi rögtön hozzá is teszi az eddigiekhez, hogy az európai szocialista pártok próbálnak ugyan a válság óta eltávolodni a neoliberális politikától, ám ez legfeljebb a szavak szintjén sikerül.
Végre Scheiring Gábor kap szót, aki elvileg a sokszínű LMP igazi újbalos arca, noha saját blogjára Bíró Mihály '19-es kalapácsos munkását választotta jelképnek. Scheiring szerint eddig senki nem volt képes értelmes megoldást javasolni az EU krízisére. Sajnos Scheiring fiatal kora ellenére alkalmazta a weimarizálódás kifejezést: „A neoliberális globalizáció válságot okozott. Látni fogjuk, hogy egyre több ország fog weimarizálódni, mert egyre jobb a táptalaj ehhez, ahogy Görögországban is megfigyelhető” – az LMP-s szerint hasonló, plusz „buborékosodás” zajlik Spanyolországban is, a válasz pedig minderre a „demokratikus elszámoltathatóságot megerősítése” és a „fejlesztési pénzek periféria irányába történő átcsoportosítása” kell, hogy legyen.
Scheiring szerint a rendszer amúgy alapvetően hibás, így olyan iparpolitikát kell támogatni, mely korlátozhatóvá teszi a tőke szabad áramlását az EU-ban. TGM ennél egyszerűbb megoldást támogatna; ezt forradalomnak hívják. Ez persze sajnos nem ilyen egyszerű, hiszen manapság nincs kivel kirobbantani a forradalmat. TGM rögtön feloldotta az imént említett baloldali paradoxont is: szerinte észrevehető méretben nincsenek is baloldaliak, igazi antikapitalisták sem Magyarországon, sem Európában, kizárólag jobboldaliak vannak, ám köztük kétségtelenül megkülönböztetünk „nemzeti jobboldaliakat”, akik ma kormányzó jobboldaliak (Fidesz) és „valamivel demokratikusabb, liberális jobboldaliakat”, akik ma ellenzéki jobboldaliak (MSZP).
„Mindebből következik, hogy a nemzeti egység teljes, nem tudom, miért van akkora zűr” – kerekítette le a gondolatot TGM. (Általános derültség a teremben.)
Mivel Tamás Gáspár Miklós folyamatosan feljebb és feljebb tette a lécet, Szanyi Tibor már egyenesen klasszikusokkal támadt: „Sajnálom, hogy a mai fiatalok már nem olvasnak Marxot; látható, hogy a lázadás legfőbb oka az, hogy a tőke bizony nem hajlandó kifizetni a munkaerő újraelőállításának költségét. Vagyis éppen a marxi egyensúlyalkut mondta fel a tőke, még ha nem is vesszük észre” – az MSZP-s politikus szerint tehát a melós szempontjából a tőke az ellenfél.
A szembenézés újabb elemeként Szanyi Tibor bevallotta, hogy anno vezérszónokként kénytelen volt a 2008-as gyurcsányista Reformszövetség ultraliberális csomag-javaslatával is szembe helyezkedni, ám ez még semmi volt ahhoz képest, hogy nem sokkal később Bajnai Gordon „végigverte a neoliberális gazdaságpolitika legszebb húzásait az országon”. Hogy árnyalja a képet, azt azért elmondta, hogy Bajnai Gyurcsány után felüdülés volt, még akkor is, ha ugyanazt az „európai ihletettségű gazdasági kormányzást” nyomta is, mint elődje
A rendezvény derekán járva Szanyi sztorizásba kezdett. A honi elbutult-skizo állapotok leírására egy évekkel ezelőtti VOSZ-közgyűlést elevenített fel: „Súlyos hangulat volt, mindenki a pénzintézeteket szidta: »ezek a kurva bankok nem hajlandók hitelezni, menjenek már a francba«, szóval ilyeneket mondtak. Lement még pár beszéd, eltelt félóra, majd kitüntették Csányi Sándort. Hát normálisak vagyunk mi?”
Szanyi szerint az európai szociáldemokrácia bődületes hibát követett el, amikor kiegyezésre törekedett a tőkével, sőt „iszonyatosan mélyre navigáltuk magunkat” a Blairtől, Schrödertől tanult sztorival.
„A tőke és a munka között húzódó konfliktus örök” – fordult defetista-szocialista hangulatba Scheiring Gábor negyed nyolc körül, aki szintén azzal igyekezett oldani a balos skizofréniát, hogy bizony a legnagyobb baloldali erőket csak „erős jóindulattal” lehet baloldalinak nevezni. Ráadásul a Jobbik sikerrel einstandolta a bal több témáját, így vált az elsőszámú globkrit., euszkeptikus párttá.
„Ki az ellenség? Megmondom: a politikai szűklátókörűség. Nem csak a globális kapitalizmusban kell tehát meglátni az ellenséget, hanem annak partikuláris alakváltozataiban, hiszen azok mindentől függetlenül vitték bele Magyarországot ebbe a típusú piacosításba” – mélyítette a szpícs vörös tónusait Scheiring, hogy már egyre nagyobb kedvem volt Exxonos pólóban, ormótlan BigMac fogyasztásával, a nemzetközi karvalytőke jelszavainak skandálásával provokálni a közönség robbanásveszélyes hangulatát.
Scheiring szerint a magyar gazdaság gatyába rázásának útja egyértelmű: „az oligarchákat kell megfogni”, kitolni a rendszerből, majd az így keletkező forrásokat a „humántőkébe”, oktatásba, fejlesztésekbe fordítani. (Ha jól értettem, ez a „van itt pénz, csak ellopják”, hamarosan 23. születésnapját ünneplő magyar szöveg újabb megfogalmazása volt.)
TGM a Jobbikról szóló scheiringi tételre csapott le, ugyanis a Jobbik szerinte semmilyen értelmezésben sem lehet baloldali párt, sőt egyenesen burzsoá párt, melynek bázisa Svábhegyen található, szociális elképzelései pedig a nyilasok óta nincs a szélsőjobboldalnak.
Valamivel nyolc óra előtt már alig volt levegő az alagsori helyiségben, ráadásul – figyeltem az órát! – 19:45-től bolondok kezdtek szóhoz jutni a közönségben, így már azt fontolgattam, hogy élesítem a testemre erősített Carl Schmitt-idézeteket repeszelő robbanószerkezetet.
Jó, hogy nem tettem, mert Szanyi Tibor a végére erősödött meg igazán. „Az EU nem egy baloldali izé, az egy jobboldali izé, nem kell tehát olyan ruhába öltöztetni, ami eltünteti a valóját” – kezdte, majd kifejtette, hogy az európai emberek életét leginkább a „rohadt neoliberális” felfogás tette tönkre, az okozta a válságot, melyre a mások mellett Giddnes miatt „elhülyült harmadikutas teória” próbált választ adni a baloldalon.
„Beszoptuk a neoliberális cuclit , most pedig szellemileg lepusztulva állunk itt, és próbálunk valamit kitalálni” – hangzott a tételmondat valamivel nyolc előtt a szocialista politikustól, de az őszinteség igazi pillanatai csak ezután következtek: „Nem ott akarjuk folytatni, ahol 2010-ben abbahagytuk. Nem is létezett akkor gazdaságpolitikai iskolánk, azt kiszerveztük az SZDSZ-nek. Ezen kell változtatni: már tanulunk az EU-i testvérpártoktól, formálódik valami iskola. A korábbi semmihez képest most legalább már vannak gondolataink.”
A baloldali önreflexió zenitjére ért. A helyzetet pontosan átlátó Scheiring gyorsan kapott is az alkalmon, hogy elmondja, nagyítóval kell keresni a baloldaliságot az MSZP friss gazdasági javaslatcsomagjában. Ezt Szanyi nagyjából elfogadta („no de láttátok volna az első verziót!”), szerinte azt még csak szlengben hívják programnak, valójában egy vitairat, „van rajta mit csiszolni”.
Az est zárásakor csak TGM maradt pár centivel a föld fölött, nem is volt hajlandó belemenni az aktuálpolitikai fogyatékosságokba, inkább egy Rudolf Hilferding-idézettel zárt.
Az év legjobb balos politikai fóruma csendes borozgatással ért véget az előtérben.
A cikk teljes egészében az alábbi linken olvasható:
http://hetivalasz.hu/itthon/
Fotók:
Fűrjes Viktória, Heti Válasz