Karácsony: a férfiaknak és nőknek közösen kell építenie az országot

Karácsony: a férfiaknak és nőknek közösen kell építenie az országot
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint egy társadalom akkor sikeres, ha a férfiak és nők közösen építik az országot és minden feladatot megosztanak.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke az MSZP és az Európai Szocialisták Pártja (PES) szombati budapesti nőnapi konferenciáján azt mondta, a Teremtő nem egyformának, de egyenlőnek teremtette a nőket és a férfiakat.
 
Hozzátette: olyan országot kell teremteni, ahol ez az egyenlőség megélhető. A nemzetközi nőnap március 8-án van, de a magyaroknak április 8-a lesz az igazi nőnap, ami után egy olyan országot kezdenek építeni, ahol mindenki számít - jelentette ki.
 
 
A Nők a változásért, változás a nőkért című konferencián rögzítette: a nőkkel szembeni erőszak és a kapcsolati erőszak elleni fellépésről szóló isztambuli egyezmény ratifikálása lesz az első lépése kormányra kerülve.
 
A miniszterelnök-jelölt azt mondta, az új alkotmányban rögzítik férfiak és nők esélyegyenlőségét. Hozzátette: a törvény erejével kell fellépni az ellen, hogy ugyanazért a munkáért kevesebb bért kap egy nő, mint egy férfi.
 
Szólt arról is, hogy az Orbán-kormány rengeteget beszél a családokról, mégis egyre kevesebb gyermek születik.
 
A politikus szerint ott születik a legtöbb gyermek, ahol a legkiegyensúlyozottabbak a férfiak és nők közötti viszonyok, ahol az apák is tudnak pelenkázni, ahol a férfiak is részt vesznek a házimunkában, ahol van bölcsőde és óvoda, ahol a nőknek nem kell választani hivatás és család között.
 
Fejleszteni kell a bölcsődei és az óvodai ellátást, béremelésre van szükség a bölcsődékben - tette hozzá.
 
 
Karácsony Gergely beszédét személyes vallomásokkal kezdte azzal kapcsolatban, hogyan változott meg a nőnappal kapcsolatos korábbi elutasító álláspontja, illetve hogy milyen kihívásokat jelent családjának a sok kampányprogram. Szerelmes vagyok a feleségembe - mondta.
 
Mindent az országért, mindent a kampányért. Ezt az egyet ne várják tőlem - közölte a politikus arra a közvélemény-kutatásra reagálva, miszerint míg Gyurcsány Ferenc DK-elnököt autószereléssel bíznák meg a nők, Karácsony Gergellyel romantikus éjszakát töltenének. 
 
Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint 2010 után nem javult, hanem nehezebbé vált a nők élete, a hatalom nem tekinti partnernek a nőket. A politikus szerint egy esély van arra, hogy a női szerep megváltozzon Magyarországon, ha "elzavarjuk Orbán Viktort".
 
A pártelnök azt mondta, az MSZP-Párbeszéd szerint a huszonegyedik századi nőpolitika azt jelenti, hogy a nők valósítsák meg álmaikat.
 
Ígéretet tett arra, hogy kormányra kerülve minden törvényjavaslat benyújtásakor vizsgálják, annak hatását a nőkre. A kormány első döntései között 50 százalékkal megemeli a családi pótlékot, szigorítja a családon belüli erőszak büntetését - ismertette.
 
Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke úgy fogalmazott, "ma Magyarországon női politikusnak lenni bizony néha hátrány, jó politikusnak lenni viszont mindig előny".
 
Elmondta, hogy a parlamentben sokszor "beszólnak" a női politikusoknak, de szerinte ezek a mondatok másról szólnak. Arról szólnak, aki mondja, annak a görcseiről, kisebbségi érzéseiről - értékelt.
 
Szerinte bár sokat fejlődött Magyarországon az elmúlt évtizedekben a nőkhöz való viszony, és talán női vezetőkre is vágynak az emberek, de csak azért nem fognak senkit megválasztani vezető politikusnak, miniszterelnöknek, mert "két cicije van".
 
Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke, az MSZP választmányának elnöke történelmi anekdotákat idézve azt mondta, mi nem akarunk mást, mint magyar reneszánszt április 8-a estére, hogy újjászületés legyen, magyar reneszánsz.
 
Maria Joao Rodrigues, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata képviselőcsoportjának ügyvivő elnöke az európai szociális pillér megvalósítása mellett érvelt.
 
Gurmai Zita, az MSZP nőtagozata és a PES Women elnöke, a magyar demokraták hősnőiként konferálta fel Angeli Gabriellát és Kis Andreát.
 
Angeli Gabriella, Kalocsa önkormányzati képviselője, országgyűlési képviselőjelölt közölte, akkor is nyilvánosságra hozta volna Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) kalocsai Elios-jelentését, ha előre tudja, hogy utána elbocsátják állásából.
 
Kis Andrea, Hódmezővásárhely frissen megválasztott MSZP-s alpolgármestere azon véleményét hangoztatta, hogy 28 évvel ezelőtt a városban nem történt meg a rendszerváltás, a helyiek félnek, korrupció jellemzi a települést. Lázár János miniszter mindenen rajta tartja a szemét, az időközi polgármester-választás Lázár Jánosról és a Fideszről szólt Hódmezővásárhelyen - tette hozzá.
 
Azt mondta, van még feladatuk, "kiikszelni" Lázár Jánost a Csongrád megyei 4-es választókerületben április 8-án.    
 


Kapcsolódó galéria: Karácsony: a férfiaknak és nőknek közösen kell építenie az országot

A további képek megtekintéséhez kattintson ide »