Zugló polgármestere úgy fogalmazott: érzi, hogy a választók valami újat akarnak. Azt is elmondta, azért vállalata a miniszterelnök-jelölti szerepet, mert szereti az országot, ezzel szemben azok, akik ma kormányoznak nem az országot, hanem az ország pénzét szeretik. Hangsúlyozta: a politika nem a meggazdagodásról, kizsákmányolásról szól, hanem a társadalom szolgálatáról. Ha valakiben nincs hazaszeretet, nem figyel oda az emberekre, akkor az ne menjen politikusnak. Magyarország közös országa lesz mindenkinek, amelyet közösen kell felépíteni egy együttműködő társadalomban - tette hozzá.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt hangsúlyozta, hogy le kell győzni az apátiát és a félelmet, mert, ha az emberek elmennek szavazni, akkor "a Fidesz el lehet zavarni". A kormány azonban beültette az emberek fejébe, hogy félnie kell, de négyévente a választónál van a hatalom.
Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke, azt mondta, itt az idő arra, hogy minden demokrata felfigyeljen arra: több bennük az azonosság, mint a különbség. Hozzátette, hogy a jelenlegi hatalom azért tud uralkodni, mert megosztják a társadalmat: fehérekre és feketékre. De az ország ennél színesebb, és a hatalom megtörésének kulcsa túllépni a megosztottságon.
Burány Sándor kerületi jelölt beszédében azt nehezményezte, hogy a parlamentben nincs "normális keretek között" vita, ezért azt szeretné, ha újra olyan Országgyűlésben ülhetne, ahol jobb- és baloldaliak normális párbeszédet tudnának folytatni az ország jövőjéről.
Kunhalmi Ágnes, Pestszentlőrinc-Pestszentimre képviselőjelöltje a fórumon azt mondta, szerinte a legfontosabb ma, hogy ne részegedjenek meg a vezetők a hatalomtól és szeressék a népet, amit szolgálni akarnak.