Karácsony Gergely - miután kerekasztal-beszélgetést tartott szakmai szervezetekkel, szakpolitikusokkal - azt mondta, vállalják, hogy megduplázzák az egészségügyre fordítható forrásokat, ezzel elérik az uniós átlagot a következő parlamenti ciklusban, emellett jelentős, 50 százalékos béremelésre is szükség ezen a területen. Szerinte az elmúlt időszakban az Orbán-kormány rengeteg pénzt vont ki az egészségügyből és ezeknek a forrásoknak a felét stadionokra költötte.
Hozzátette: miközben a kormány egyre kevesebbet költött a közegészségügyre, addig a magyar polgárok viszont egyre többet költöttek rá. Értékelése szerint kezd kialakulni a gazdagok és a szegények egészségügyi ellátása, az egyre inkább lerohadó, alulfinanszírozott közegészségügy mellett megjelent a magánegészségügy, amely mellett a Fideszhez ezer szállal kötődő érdekeltségi kör jelent meg.
Karácsony Gergely jelezte, a társadalmi párbeszédet fent kell tartani az egészségügy különböző szereplői között, valamint önálló egészségügyi minisztériumra is szükség van. Komáromi Zoltán háziorvos, Karácsony Gergely szakértői kormányának egészségügyért felelős szakembere szerint egy új kormánynak a közfinanszírozott egészségügyi ellátás talpra állítása a legfőbb célja. Elmondta, úgy kell hozzányúlni az egészségügyhöz, hogy a jelenleg működő kapacitásokat ne veszélyeztessék, hogy az egészségügyi dolgozók bizalma megmaradjon. A betegeknek is meg kell nyugodniuk, hogy az egész átalakítás az ő érdekükben történik - tette hozzá.
Komáromi Zoltán azt mondta, az alapoknál, a mentőszolgálatnál, a háziorvosi ellátásnál, az alapellátó fogorvosi ellátásnál és sürgősségi ellátásnál kezdenek, hogy az emberek a lakóhelyükhöz közelebb és időben kapják meg a diagnosztikai, terápiás ellátásokat. A magántőke szerepét firtató kérdésre közölte, nem engedhető meg, hogy olyan folyamatokat erősítsenek, amely a lakosság szegényebb rétegének az ellátását veszélyezteti. Rossz úton halad az Orbán-kormány, amit az is mutat, hogy a lakosság többet fizet a magánellátásra, főként diagnosztikára és járóbeteg-ellátásra, mint amennyit az állam költ ezekre a feladatokra - tette hozzá. Szerinte a finanszírozás növelése és a nyugdíjasok visszafoglalkozatása segíthet a várólisták csökkentésében.
Forrásként a "felesleges presztízsberuházásokat" említette Komáromi Zoltán és azt mondta, a parlamenti ciklus végére garantálják az egészségügy működőképességét, a benne dolgozók egzisztenciális biztonságát és a betegek ellátási biztonságát. A vizitdíj bevezetésére vonatkozó kérdésre azt mondta, jelenleg ezen nem gondolkodnak, most olyan nagy baj van, hogy ilyen konstrukcióval nem veszélyeztetik az egészségügyi struktúra átalakítását; meg kell növelni az állami finanszírozás mértékét.