mszp.hu
2023. augusztus 04. 14:42

Kárpáti Zsuzsa 1961-2023

Kárpáti Zsuzsa 1961-2023
Fájó szívvel fogadtuk a hírt, hogy Kárpáti Zsuzsa, az MSZP egykori országgyűlési képviselője elhunyt.

1961. március 25-én született Veszprémben. Házasságkötése után két gyermekük született.

1981-ben ápoló, asszisztens, 1982-ben gyermekápolónői szakképesítést szerzett. 1986-ban intenzív terápiás szakasszisztens szakvizsgát tett.
1997-ben az ELTE-n szociológusi diplomát szerzett.
1979-86-ig három műszakos ápolónő volt a Fővárosi Tanács László Kórházában, 1986-tól osztályvezető főnővér, majd 1994-től okt. ápolási igazgatóhelyettes.
1997-től az ÁNTSZ Pest megyei Intézetének megyei vezető ápolónője.
1992-93 között a MAGYIT első soros elnöke, 1992-től 1994-ig a Fővárosi Szent László Kórház SZB titkára, 1990-93 között a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség elnöke.
1994-től 1998-ig Kispest önkormányzati képviselője, egyben kerületi küldött a Fővárosi Önkormányzatban.
1993-1997-ig az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzat tagja.
1991 óta volt MSZP tag és több éven keresztül az MSZP országos választmányának is tagja. 

2002-ben az MSZP országos listájáról jutott be az Országgyűlésbe, ahol lelkiismeretes munkát végzett az Egészségügyi Bizottságban, illetve a Szociális és Családügyi bizottságban.

A szakdolgozók érdekeit védve lépett fel sokszor akár országgyűlési képviselőként, vagy azután is. Kárpáti Zsuzsa az MSZP FEB tagja is volt és haláláig lelkiismeretesen látta el feladatait.

Családja és szerettei felé őszinte részvétünk! 

Nyugodjék békében!