Már a korábbi gyógyszerkasszás megszorítások is kegyetlen eredménnyel jártak, és most csapódik le a kórházfelújításokon Matolcsy György szakmai hiányossága. Idén ugyanis 24 milliárd kellene az állami kórházak legfontosabb és leginkább sürgető felújításaira, de az állam egy huncut garast sem ad erre. Márpedig egyetlen kórház sincs ma Magyarországon, amely képes fejlesztésre félre tenni forrásokat.
Azonban ez még mindig kevés, hogy rendbe hozza Orbán Viktor gazdasági csodatevőjének kétéves ámokfutását, így további 40 milliárdos kiigazítást eszközöl a költségvetésen a közgazdaságot saját feje után átfogalmazó fideszes gazdasági korifeus. Ugyanakkor írói munkássága keretében 30 százalékos áfáról értekezik, miközben hazánkban legmagasabb az áfateher.
Ezzel ismét, immáron sokadszor igazolódik, hogy a Fidesz teljesen alkalmatlan arra, hogy egy ország gazdaságát működtesse. Csak megszorítani tudják a nemzetünket, munkát, megélhetést biztosítani képtelenek. Sorra távoznak hazánkból korábban elégedett befektetők, vállalkozások, sok ezer munkanélkülit hagyva maguk után. A kormány pedig képtelen javítani a munkanélküliek helyzetén, sőt a dolgozók számára sem tud megnyugtató körülményeket teremteni. Az már külön gyalázat, hogy a jövő generációját nevelők helyzetét is rombolja, most például a babakötvény tervezett einstandolásával.
Az MSZP felszólítja az Orbán-kormányt, hogy fejezze be a nemzet intézményesített kifosztását, kisemmizését és végre felelős kormányként pénzbeszedés helyett valódi értékteremtésre alkalmas reformokat hajtson végre.
Tukacs István,
országgyűlési képviselő
2012. április 10. 10:27
Kegyetlen megszorításokkal érkezik Matolcsy
Matolcsy György ”szakértelmét” már mindenki ismeri határon innen és túl, így semmi meglepő nincs abban, hogy megoldások helyett csak pénzbeszedéssel igyekszik pótolni a gazdaságpolitikát. Ez utóbbi ugyanis nincs Magyarországon Orbán Viktor jobb kezének ügyefogyottsága miatt. A februári rendkívüli 30 milliárdos megszorítást egyes hírek szerint most egy újabb 40 milliárdos rendkívüli spórolással/megszorítással tetézi az NGM vezére. Kérdés, hogy mindezt honnan teremtik elő az érintett minisztériumok, azonban abban biztosak lehetünk, hogy Matolcsy tehetségtelenségét megint a magyar polgár fizeti meg.