A KSH adatai szerint 9.200.000 embernek van rendezett társadalombiztosítási jogviszonya Magyarországon a 9.8 millió fős lakossághoz képest, mondta Korózs Lajos. „Durván 300.000 embernek van egyéni szerződéses TB jogviszonya, de van 400.000 ember, akinek semmilyen biztosítási jogviszonya sincs Magyarországon. Sokuknak lakcímkártyája sincs, így a jövőben sem lesznek jogosultak semmilyen ellátásra és a NAV-nál sincsenek nyilvántartásban.”
Korózs elmondta, az államnak és a települési önkormányzatoknak fél évük van arra, hogy áttekintsék a több mint 700.000 állami foglalkoztatásban levő ember társadalombiztosítási helyzetét. „Az MSZP kéri Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy jövő év júliusáig, amikor is hatályba lép a vonatkozó törvény, minden önkormányzati intézménynél és vállalatnál tekintsék át az ügyeket, mert volt rá példa, hogy éppen az állam nem fizette a saját munkavállalói után a TB-t.”
50.000 olyan ember van, akinek nincs állandó lakcíme, így ha akarna, sem tudna egyéni szerződést kötni vagy maga után fizetni a jelenlegi jogszabályok miatt, állapította meg a szocialista képviselő. „Azt gondolom, hogy a következő félévben kell még néhány jogszabályt módosítani, hogy senki ne essen ki az ellátó rendszerből.
Ezzel a döntéssel ugyanis az Orbán-kormány felmondta azt a társadalmi szerződést, amely szerint minden magyar állampolgárnak joga van színvonalas egészségügyi ellátáshoz. Ezen túlmenően ez egy nemzeti kockázatközösség, amit a kormány szintén felmondott.”
Míg a kormány „demográfiai bombát” várt az általa bevezetett családtámogatási intézkedésektől, a friss demográfiai adatok szerint 1,6%-kkal csökkent éves összevetésben a születések száma; 3,5%-kkal nőtt a természetes fogyás és a teljes termékenységi ráta is csökkent. Következésképpen teljes zsákutca lett idén a fideszes családtámogatás, mondta Korózs.
Emlékeztetett, Varga Mihály csütörtököna Facebook-on jelentette be, hogy 12.814 igénylés érkezett gépjárműszerzési támogatásra, és ez mintegy 30 milliárd forintba kerül az adófizetőknek. A gépjármű kereskedők szerint ezekből 20 milliós Volvókat, BMW-ket, Audikat, Lexus terepjárókat vásárolnak „Az átverések tömkelege az a politika, amelyet 9 éve folytat az Orbán-kormány.
Az alanyi jogon járó, univerzális ellátásokat befagyasztotta, így 9 év alatt ezek a támogatások és a CSOK, amelytől szintén várták a csodát, egyharmad vásárlóértéküket veszítették el. Nem emelkedett a GYES, a GYED, a családi pótlék, az anyasági támogatás és még sorolhatnám. Mi ezeken a területeken tettünk indítványokat többek közt az anyasági támogatás és az apasági szabadságkeret, valamint a meddőségi kezelések támogatásának növelésére, a bölcsődei férőhelyek bővítésére, ingyenes bölcsődére, az alanyi jogon járó támogatások, a GYES, a GYED megduplázásra és a gyermekes családok kilakoltatásának betiltására.”
Korózs Lajos hangsúlyozta, az MSZP szerint a kormány minden egyes intézkedése az eleve jólétben élőket támogatja a rászorulókkal szemben. „9 éve változatlan a babakötvény induló összege, a babaváró hitel 55%-át azonban a társadalom legfelsőbb ötödébe tartozók vették igénybe.”
A szocialista politikus szerint az inflációt követő nyugdíj az évszázad átverése. A nyugdíjasok körében ugyanis ma több mint kétszer annyi szegény van, mint 2010-ben. Az MSZP javasolta a svájci indexálás visszaállítását, amely szerint január elsejével nem az elfogadott 2,8, hanem 6,5 % nyugdíjemelés járna, ám a Fidesz ezt is szégyenteljesen leszavazta, csakúgy, mint a nyugdíjprémium kiszámítására tett javaslatot.
A fideszes többség ugyancsak nem járult hozzá a nyugdíjplafon csökkentéséhez, miközben bebetonozta a 28500-as legalacsonyabb öregségi nyugdíjat. „Orbán Viktor kérjen bocsánatot azoktól, akiktől elvette a nyugdíját, állítsa vissza a rokkantsági nyugdíjat, mindenkit kártalanítson és helyezzen vissza a régi státuszába az Alkotmánybíróság döntésével összhangban.”