Az MVM egy saját maga által megállapított versenypiaci árat tüntet fel a csekkek rezsiboxában. Így úgy tűnhet, mintha annak a 100 ezer család is, akiknek már elfogyott a kedvezményes gáz, megtakarításuk lenne. Ők most teljes piaci árat fizetnek – mondta a szocialista politikus. Ezt a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot kifogásolja Dr. Tóth Bertalan, ezért tett bejelentést a Gazdasági Versenyhivatalhoz, amely be is fogadta a bejelentést.
Az MVM számlamagyarázó képlete szerint a cég a 2022. december 31-ig meghatározott 1020 forint/köbméter világpiaci árral számolja az úgynevezett „megtakarítást”, miközben jelenleg 130 forint/köbméter körül van a gázmolekula világpiaci ára. A frakcióvezető szerint, ha a 130 forintos jelenlegi piaci árhoz hozzászámoljuk a 35 forintos rendszerhasználati díjat és a 27 %-os áfát, még akkor is csak 210-235 forint között mozgott a köbméterenkénti gázár az elmúlt időszakban, az MVM „mégis 1020 forintot ír bele”.
Az átverés része az is, hogy Magyarországon 3 olyan szolgáltató is van, amely jogosult lenne lakossági piaci gázszolgáltatásra, „de hát miért válasszon más szolgáltatót a fogyasztó, mikor folyamatosan azzal szembesül, hogy megtakarítása van.
Elmondta: ez a számlázás közel 100 ezer családot érint, akik éppen azért választották az átalánydíjas fizetést, hogy a költségeik kiszámíthatók legyenek – erre épp a nyaralás előtt, vagy a nyaralásuk kellős közepén kaptak a nyakukba egy több mint százezer forintos számlát.
Arra a közbevetésre, hogy az úgynevezett „rezsicsökkentett” ár még mindig a világpiaci ár alatt van, Tóth példaként egy 2500 köbméter gázt fogyasztó háztartást hozott, melynek fogyasztása éves szinten 5-600 köbméterrel meghaladja az átlagfogyasztást. Mint mondta, a „rezsicsökkentett” 103 forintos és az átlagfogyasztás fölötti több mint hétszeres, 767 forintos árat vegyítve nekik már most is 3-400 forintos köbméterárat kell fizetniük, ami lényegesen magasabb, mint a rendszerhasználati díjjal és áfával megfejelt világpiaci ár.
Kérdésre szintén „kész átverésnek” minősítette a napelemes háztartásokkal való kormányzati bánásmódot: mint mondta, az Orbán-kormány 214 ezer családot hozott abba a helyzetbe, hogy a családok befektettek, hitelt vettek föl napelem telepítésére azzal számolva, hogy a befektetésük megtérül, de ez nem várható.
Volt államilag támogatott, kamattámogatott hitel, amit fölvettek családok, és azzal szembesülnek, hogy soha nem fog megtérülni ez a beruházásuk. Ez, azt gondolom, hogy nem a zöldenergia, vagy az orosz gáztól való függetlenségnek a megteremtése” – mondta. Ráadásul – mutatott rá: a „Tiborcz-féle” napelem-erőműveknek garantált 40 forint körüli árat fizetnek az áramért, a házi erőműveknek meg csak 5 forintot. Hogy mi a különbség a házi erőmű, meg Tiborcz István erőműve között, azt „sajnos tudjuk”, de meg fogja kérdezni a kormányt a Parlamentben – mondta a szocialista frakcióvezető, hozzátéve: a Magyar Szocialista Pártnak „lesz bőven” kezdeményezése energiaügyekben is az Országgyűlésben.