Az biztos, hogy a kormányváltó erők keszthelyi szimpatizánsai nem csak a Balaton, hanem az egész ország fő városában érezhették magukat péntek délben, hiszen mégiscsak Magyarország következő kormányfője érkezett a településükre. A főtéren összegyűlt tömeg a kormányváltók (keszt)helyi jelöltjét, Szermek Zsoltot is hallhatta, aki elmondta, hogy többek között azért kell elzavarni a Fideszt április 6-án, mert például arról a placcról is, ahol éppen állnak, a Közgép talicskázta ki a megrendeléseket a helyi vállalkozók helyett.
Mesterházy Attila rendhagyó módon nem a vele szimpatizálókkal való kapcsolatteremtéssel kezdett. „Igazi hungarikum, hogy a kormánypártiak tüntetnek az ellenzék ellen” – mondta mikrofonjába, majd arra kérte a téren feltűnt egyetlen ellentüntetőt, hogy emelje már magasabbra a kezében tartott táblát, mert alig lehet látni. „Minket nem zavarnak a tüntetők, nem bántjuk őket, tőlünk a Fidesz is úgy tehet, mintha nem ők kormányoztak volna az elmúlt négy évben” – mondta.
Kollégánk később beszélgetésbe elegyedett a táblás emberrel, akiről kiderült, hogy a Keszthelyhez közeli Hortobágyról ékezett, és amint itt vége a programnak, már autózik is tovább. Az országjáró bácsinak nyolc gyermeke (és valószínűleg megannyi unokája) van, de saját bevallása szerint megéri neki egy-egy 10-15 perces táblatartásért órákat utazni. Az 56-os kommunisták „fiai” (!) ellen tüntetni jó – közölte nem kis derültséget kiváltva a közönségből.
De a jelenet, ha a mai magyar közállapotok felől nézzük, valójában végtelenül szomorú volt.
Körmend
Az eseményen részt vett Wrzava Pál, a Vas megyei 3-as választókörzetben rajthoz álló kormányváltó jelölt, Nemény András, az 1-es számú kerület indulója, Bán Miklós, az MSZP körmendi elnöke, valamint Ipkovich György országgyűlési képviselő és Szűcs Gábor, pártunk választmányának elnökhelyettese.
Mindannyian egyetértettek abban, hogy öt társadalmi csoport tagjainak egészen biztosan az áprilisi kormányváltás nyertesi között kell majd lenniük. Ők a gyermekek, a nők, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozók, valamint a nyugdíjasok.