Előzetesen közel 900-an regisztráltak a Facebookon arra a pártsemleges fáklyás felvonulásra, melyet a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium átnevezése elleni tiltakozásul szerveztek hétfő estére. A nem sokkal korábban lezúduló eső miatt azonban félő volt, kevesen lesznek. Nem így történt: már este 7 óra után tele lett az Aradi vértanúk tere.
A szervezők kitűzőket osztogattak: egy egykori ságváris diák ötvenezer forinttal támogatta ezek gyártását. Nem sokkal fél 8 előtt a fáklyákat is kiosztották, majd a Hősök kapuja feletti ablakokban „Ságvári" fényfelirat gyulladt fel. – Nem valami ellen, valamiért sétálunk – hívta fel a figyelmet Barok István, az iskola pedagógusa, a rendezvény szervezője hangosbeszélőn, majd megindult a csendes menet. Mert – ahogy mondták – a csend messzire hallatszik.
A szervezők pártsemlegesnek hirdették a demonstrációt. „Akár jobboldali, akár baloldali valaki, szeretettel látjuk, ha kiáll a Ságvári Endre Gimnázium nevének megtartása mellett. Magánembereket várunk, tiszta lelkiismerettel. Ez a felvonulás – bár parlamenti adok-kapok miatt indult –, egyetlen párt ellen vagy mellett se szól. Egy rossz döntés ellen szólal fel. Ragaszkodást és szeretetet fejez ki az iskolánk, a múltunk iránt. Jelzés, hogy élni szeretnénk demokratikus jogunkkal, és kinyilvánítjuk tiltakozásunkat" – állt a rendezvény leírásában. Magánemberként azonban több politikus is ott volt a tömegben: Botka László polgármestert, Solymos László alpolgármestert, Kozma Józsefet, Szentgyörgyi Pált és Szentistványi Istvánt is láttuk a nagyjából kétezer fős tömegben. Akinek nem jutott fáklya, esernyőre szerelt biciklilámpával vonult. A látványos menet a Kárász utca és a Széchenyi tér érintésével jutott el háromnegyed óra alatt a megyeházához.
A Csongrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízotti kabinetje előzetesen tájékoztatta a szervezőket, hogy a kormányhivatalok az oktatási intézmények elnevezésének ügyében sem feladat-, sem hatáskörrel nem rendelkeznek, de ígéretet tett arra, hogy a petícióban megfogalmazott kérést továbbítják az emberi erőforrások miniszteréhez. Hogy végül ki vette át a petíciót, azt a sajtó nem tudhatta meg: a fehér inges úriember, aki ajtót nyitott, csak annyit közölt a titulusát firtató kérdésekre, hogy másnap a sajtóosztálynak feltehetjük kérdéseinket. A borítékot viszont – amelyben egy személyes hangvételű levél volt Balog Zoltánminiszternek címezve, illetve a Magyar Tudományos Akadémia legújabb véleménye – bevitte az épületbe. A résztvevők ezt követően a „Ságvári" nevet skandálták, majd elénekelték a Ha én rózsa volnék című számot. Ezt követően Barok István kérésének megfelelően, a Ságvári nagyságát megmutatva békésen elvonultak.