Belföld
2012. december 09. 10:42

Kétszer győzzük le Orbánt

Mesterházy Attila írása a héten.

A választók előzetes regisztrációjára nincs szükség. Bevezetése semmivel sem magyarázható jogkorlátozást jelent. Ennek kimondását várnánk a köztársasági elnöktől és az Alkotmánybíróságtól.

Áder János azonban nem vonta kétségbe a regisztráció intézményének szükségességét, csupán fontos részletszabályait kifogásolta. Elsősorban azt, hogy a Magyarországon élő emberek megfosztása a levélben történő regisztrálás jogától megmagyarázhatatlan korlátozást jelent. Emellett, Áder a választási eljárási törvény további árulkodó ellentmondásaira is felhívta a figyelmet, például a közvélemény-kutatások közlési tilalma és a kereskedelmi médiumokkampányhirdetésekből való kirekesztése kapcsán.

Jelzésértékű, hogy a tavasszal megválasztott államfő használja az alkotmányos vétó eszközét, ellentétben szervilis elődjével. Pislákolnak még helyenként a jogállam fényei. Azért is fontos volt az előzetes normakontroll indítványozása, mert ma még van Alkotmánybíróságunk. Jövőre a Fidesz ezt az intézmény is gleichschaltolni fogja. Most még van esély arra, hogy az alkotmányosságot szem előtt tartó döntés szülessen arról a választási eljárási törvényről, amely hemzseg a manipulatív, ellentmondásos, összetákolt szabályozásoktól.

Ám ne feledkezzünk meg a lényegről. A kormány adminisztratív akadályokat állít a választópolgár és a választójog gyakorlása közé. A regisztráció erről szól, semmi egyébről. Nyomós oka van ennek. A kormány pontosan tudja, hogy ha a kormányzásán múlik, akkor már most megbukott.

Legyen elég ezzel kapcsolatban csak a legutóbbi napok fejleményeire emlékeztetni. A kormány gyakorlatilag bevezette a tandíjat, ráadásul Európa legsúlyosabb tandíjterhétzúdította a fiatalok nyakába. Hívhatják részösztöndíjnak, de ettől még a helyzet úgy áll, hogy a hallgatók a hatalmas összeg befizetése vagy a Diákhitel 2-nek becézett eladósodás között választhatnak. 2010 óta 80 százalékkal csökkent a tandíjmentes felsőoktatási férőhelyek száma. A kormány tudatosan zárja el az egyetemeket a kevéssé tehetős családok gyerekei elől. Ezzel végzetesen rontja munkaerő-piaci esélyeiket és az ország versenyképességét. A vége az lesz, hogy még több diák megy majd külföldre, hogy olcsóbban és röghöz kötöttség nélkül tanulhasson. Ilyen körülmények között pedig egyre kevésbé lesz majd kedvük hazajönni.

Orbán Viktor nem csak ma hazudik, amikor azt állítja, hogy nincs tandíj, de 2008-ban is hazudott, amikor a tandíj ellen folytatott kampányt.

Mindez a kormány ostoba gazdaságpolitikájának egyik súlyos következménye. Rossz az adórendszer, nincs befektetés, recesszióban van a gazdaság. Ezért a költségvetés állandóan a deficit elszaladásának veszélyével küzd. A kormány változtatás helyett megszorít, hatalmas összegeket von el a felsőoktatástól is, majd aztán a családokat kötelezi súlyos összegek kifizetésére.

Az MSZP kormányra jutva el fogja törölni a röghöz kötést, a részösztöndíjat, valamint a Diákhitel 2-t. Az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek számát fokozatosan a 2011-es szintre emeljük, és az első "bizonyítási év" alapján dőlne el, ki fizessen tandíjat és ki kaphat ösztöndíjat.

A közoktatást is feldúlta a kormány. Az állam maga alá gyűri az oktatási intézményeket, miközben nyilvánvaló, hogy hivatalai képtelenek megbirkózni a feladattal. Senki sem tudja, ki fizeti majd a villanyszámlát januárban az iskolákban. Arra van csak gondja a kormánynak, hogy világnézetileg elkötelezett tankerületi igazgatókat nevezzen ki. Nem egy esetben fideszes kádereket, akik várhatóan tartalmi és politikai direktívákat is megfogalmaznak majd.Akarnokság és dilettantizmus zavaros keveréke fortyog itt.

S ez csak egyetlen hét termése. Orbán Viktor pontosan tudja, ha ezt a produkciót a választók szabadon megítélhetik, akkor a Fidesz többé a kormányzás közelébe se jut. Ezért próbálja a választójogot szűkíteni.

Mindebből számomra egyetlen világos következtetés adódik. Ott kell lennünk a szavazókörökben! Az MSZP és remélhetően más ellenzéki pártok is annyi embert keresnek fel 2013 folyamán, amennyit csak bírnak, hogy elmondják: most az egyszer regisztrálni kell. Regisztrálni kell, hogy választhassunk és véleményt mondhassunk arról, amit a Fidesz az országgal művel. Orbánt a saját maga által tákolt szabályok se tarthatják hatalmon.

Ha a miniszterelnök ezt akarja, akkor legyen: kétszer fogjuk legyőzni őt! Először a regisztráció idején, majd a választáson.