Kétszeresére nőtt az éhezők száma

Több adat, köztük az OECD felmérése is azt bizonyítja, hogy az Orbán-kormány nyomorba taszította az országot.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az OECD adatai szerint néhány év alatt a kétszeresére nőtt az éhezők száma Magyarországon, az Eurostat pedig azt mutatta ki, hogy 100 ezerrel több a szegény ember.

Véleménye szerint jelképes, hogy mindez aznap derült ki, amikor a kormány százmillió forintot csoportosított át a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia támogatására, amely a felcsúti futballakadémia határon túli partneregyesülete. Szabó Tímea ezt vérlázítónak nevezte.

Beszélt arról is, nem igaz, amit a Fidesz állít, hogy siker a családi pótlék iskolába járáshoz kötése, ugyanis az elmúlt években nőtt a korai iskolaelhagyók aránya. Szerinte az is hazugság, hogy siker a három éves kortól kötelező óvodáztatás, hiszen nincsenek meg a szükséges férőhelyek. Azt ígérte, ha az ötpárti ellenzéki szövetség győz a választáson, európai uniós forrásból megoldják, hogy minden gyerek járhasson óvodába.

A Bajnai-kormány óta a kétszeresére nőtt a szegénységi ráta a három vagy több gyermeket nevelőknél, a bajba jutott devizahitelesek száma pedig 60 ezerről 220 ezerre emelkedett - jelentette ki.

Szabó Tímea szerint mindez azt jelzi, hogy az Orbán-kormány nyomorba döntötte az országot, miközben "több száz milliárdért épülnek Orbán Viktor emlékművei: a stadionok".

A PM társelnöke újólag arra szólította fel a kormányfőt, álljon ki miniszterelnök-jelölti vitára Mesterházy Attilával, a baloldal jelöltjével, és ott adjon magyarázatot a romló szegénységi adatokra.

Lendvai Anna, az MSZP fővárosi közgyűlési képviselője arról beszélt, a "kormányváltó erők" nyolc választási ígérete közül több a szegénység csökkentését célozza: az alapvető élelmiszerek áfájának leszállítása, a gyermekéhezés megszüntetése, a nettó minimálbér 100 ezer forintra emelése és a 250 ezer új munkahely létrehozása.