mszp.hu | Belföld | nyelvtanulás diploma
2014. január 22. 16:38

Kevés a diplomamentésre szánt hárommilliárd

Megkésett intézkedésnek tartja az MSZP a kormány diplomamentő programját, az erre szánt hárommilliárd forintot pedig kevésnek.
Erről Hiller István volt oktatási miniszter nyilatkozott az MTI-nek azután, hogy Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdán bejelentette: mintegy tízezer fiatalnak segíthet a kormány által tervezett Diplomamentő program, amely azok nyelvtanulását támogatja hárommilliárd forintból, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik a diplomaszerzéshez. A szocialista politikus azt mondta: ez helyes döntés, csak megkésett, és kevés rá a pénz. Az Orbán-kormány eddig leépítette az iskolai nyelvoktatás és csökkentette a felsőoktatás költségvetését, ehhez képest az államvizsgázott, de nyelvvizsga híján diplomával nem rendelkező fiatalok nyelvi képzésére szánt hárommilliárd forint "csak morzsa, töredék" a választás előtt - jelentette ki. Hiller István elmondta: az MSZP oktatási programjának része, hogy - nagyrészt európai uniós támogatásból - minden egyetemi-főiskolai hallgató 3-5 hónapig külföldön tanulhasson idegen nyelvet, elsősorban angolt. Ez 30-35 milliárd forintba kerülne, amiből 10-15 százalékot fedezne a magyar költségvetés, a többit "erős érdekérvényesítő politika" eredményeként az Európai Unió finanszírozhatná - fűzte hozzá. Szerinte a kormány ezzel szemben nem rendelkezik megfelelően szervezett, a nyelvoktatást támogató programmal, és önmagában a most ígért hárommilliárd forint sem elegendő.