Az, hogy a fővárost ma hivatalosan is elérte a jobboldal által életre keltett Horthy-kultusz, egyértelműen igazolja a gyanút: ha a józan, reális történetszemlélet helyett a nacionalista történelemfelfogás kaphat teret, ha az Új Színházból Újnyilas Színház válhat, ha Radnóti Miklós helyett Nyirő József kerülhet a kánonba, előbb-utóbb kézzelfoghatóvá válik a nacionalizmus.
A kormányzó Fidesz pedig a fővárosban és országszerte is tétlenül, sőt elégedetten nézi, hogy a szélsőséges, kirekesztő és gyűlöletkeltő gondolatok követői – azok, akik Horthy híveiként ma is listára vennék zsidó származású honfitársainkat – kedvükre hirdessék a letűntnek hitt vészkorszak eszméit.
Az MSZP mélyen elítéli a mai szoboravatást. Ugyanakkor elítéljük Rogán Antal alibielhatárolódását is, mert tudjuk: a szélsőjobboldal burkolt kormánypárti támogatása többek között a Rogán Antal által vezetett belvárosi önkormányzatnál is Fidesz-Jobbik együttműködésben ölt testet.
Az MSZP törvényes, de határozott erővel fog fellépni a kirekesztés és gyűlöletkeltés mindenfajta megnyilvánulása ellen.
MSZP
Kézzelfogható nacionalizmus
A belvárosban állított Horthy-szobor messze túlmutat önmagán: a szélsőjobboldali parlamenti párt részvételével lezajlott budapesti szoboravatás ma ismét megmutatta: a szélsőjobboldali eszmék visszaszivárgása nem szűnik, sőt: fenyegetőbb, mint Magyarország rendszerváltás utáni történetében bármikor.