A kormány jelenleg az oktatás utolsó bástyáját támadja a tüntető diákok és a kialakult helyzet ellen felszólaló pedagógusok ellehetetlenítésével. A legfrissebb adatok pedig azt mutatják, idén még kevesebben jelentkeztek pedagógusképzésre, mint tavaly, a kormány pedig intézkedéseivel csak még inkább elrettenti a tanulókat a tanári pályától.
Jelenleg a pályakezdő tanárok aránya az összes tanár csupán 1%-a. Figyelembe véve, hogy 10 éven belül a jelenlegi tanárok 40%-a nyugdíjba vonul, egyértelművé válik: pár éven belül komoly problémát fog okozni a növekvő tanárhiány, egyszerűen nem lesz, aki tanítson.
Az MSZP ötpontos javaslatcsomagja az oktatás javításáért - a béremelésen túl - a következőket tartalmazza: a jelenlegi NAT nem tölti be a feladatát, így azt hatályon kívül kell helyezni, a pedagógusok bürokratikus terheit csökkenteni kell, nagyobb szakmai önállóságot kell kapnia a tanároknak, a pedagógusok és diákok óraszámterheit csökkenteni kell, új egyensúlyra van szükség a kompetencia alapú és a lexikális tudás között.
Pusztai Patrik, az MSZP Ifjúsági Tagozatának elnöke