Még az ellenzékben lévő Fidesz elnökeként 2009 őszén, a kötcsei zártkörű rendezvényen elmondott beszédében fogalmazta meg politikai hitvallását. Ennek lényege a „centrális politikai erőtér” megteremtése Magyarországon, ami egyetlen párt döntő szerepét vagyis a formális többpártrendszer kulisszái mögött az egypártrendszer kiépítését, a demokrácia, a jogállamiság felszámolását jelenti. Nyilvánvaló volt, hogy ez az Európai Unió intézményeit, a tagállamok döntő többségét szembe fogja fordítani Magyarországgal.
Orbán Viktor a kormányra kerülését követő első nagyköveti értekezleten már arról beszélt, hogy „a Nyugat hanyatlik, kialudt a fáklyája, Keletről fúj a szél.” Egy évvel később hazánk szövetségesének nevezte Oroszországot, amely ma sem több, mint fontos gazdasági partner, amellyel nem köt össze közös értékrend. A következő évben célként fogalmazta meg „a Keleti nyitás” politikáját, aminek értelmét a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok számai azóta sem igazolták. Ezt követte az „illiberális állam”, mint a demokráciánál hatékonyabb modell dicsérete, Oroszország, Törökország, Azerbajdzsán és más olyan államok azóta is tartó méltatása, amelyekben a demokráciának alig van nyoma. Ezzel Orbán Viktor hamar kivívta az Európai Unió és a tagállamok vezetői nagy többségének ellenszenvét, amit tovább fokozott az uniós intézmények becsmérlésével, jogos kritikájuk elutasításával, a szerinte gyarmatosító EU elleni szabadságharc meghirdetésével.
2015 tavaszáig Orbán Viktor megelégedett azzal hogy Magyarország és az Európai Unió viszonyát rombolta, miközben elismerte, hogy a magyarországi fejlesztések jóval több mint 90 százaléka uniós pénzügyi támogatással valósul meg. Azóta viszont érzékelhető, hogy már nem éri be az idehaza kiépített korlátlan hatalommal, európai vezető szerepre tör. A menekültválságot annak kibontakozása óta a Fidesz 2014 őszétől megingott népszerűségének helyreállítására igyekezett és igyekszik ma is felhasználni. Magyarország az egyetlen uniós tagállam, ahol egy „nemzeti konzultációnak” minősített, az ennek keretében feltett célzatos kérdésekre kormánypárti válaszokat sugalló komédiával, majd a magyarországi városokat beborító, látszólag a hozzánk érkező menekülteknek szóló, ám árulkodó módon magyar nyelvű óriásplakátokkal igyekezett a hazájukban dúló háború, a terrorizmus, vagy az ottani diktatórikus rendszer elől menekülőket csupán nagyobb fizetést, jobb életkörülményeket kereső migránsnak, vagyis gazdasági menekültnek ábrázolni, lehetséges terroristának feltüntetni, a magyar lakossággal meggyűlöltetni, veszélyesnek beállítani. Ezzel állította szembe saját magát, az áthatolhatatlan kerítéssel, mint a magyar emberek, Magyarország védelmezőjét, a keresztény Európa megmentőjét.
A hazai kormánypárti propaganda Angela Merkelt hónapok óta a menekült válság első számú felelőseként, Orbán Viktort pedig a német kancellár legerősebb ellenfeleként ábrázolja. Aki idehaza a kormánypárti sajtó tudósításaiból és Orbán Viktornak a saját vállát veregető nyilatkozataiból tájékozódik, valószínűleg elhiszi, hogy a magyar kormányfő volt a győztese a legutóbbi két uniós csúcstalálkozónak: az elsőn „minden kitűzött célját elérte”, a másodikon pedig vétót emelve egyedül akadályozta meg az európai érdekek szempontjából káros megállapodást. A valóság ezzel szemben az, hogy az első találkozón sem Orbán Viktor, sem az általa nagy igyekezettel befolyásolni próbált visegrádi országok nem érték el egyetlen céljukat sem, a másodikon pedig, mivel nem volt szavazás, vétót sem emelhetett. Annyi történt, hogy Orbán Viktor több más tagállam kormányfőjével együtt ellenvéleményt fogalmazott meg az EU és Törökország közötti megállapodás tervezetével szemben, így az a következő, március 17-18-i újabb csúcsértekezleten kerül ismét napirendre.
Az európai és más demokratikus országok politikusai Orbán Viktort nem a kontinens érdekeit, az Európai Unió értékrendjét hősiesen védelmező államférfiként, hanem bajkeverőként, a közös megoldás minden szóba került formáját elutasító, a menekültválság terheinek igazságos megosztását elvető, a problémát nem megoldó, hanem más országokra hárító politikusként ítélik meg és el.
Orbán Viktor nem Európa egyik meghatározó politikusa, hanem olyan politikai ámokfutó, aki becsvágya miatt képtelen reálisan felmérni Magyarország és saját súlyát, aki megnyilatkozásaival nem csupán saját megítélését rombolja, hanem hazánkét is. Ezt az utat követve Magyarország, amely a rendszerváltás után egyre közelebb került a Nyugathoz, most egyre távolodik attól és még az integrációból való kiválása sem elképzelhetetlen. Hogy ez mit jelentene hazánknak, a magyar állampolgároknak, azt mindenki fel tudja mérni. Ezért nem Brüsszelt, nem az Európai Uniót, hanem Orbán Viktort kell megállítani. Idehaza és Európában, a demokratikus erők legszélesebb körű összefogásával.
Kovács László korábbi külügyminiszter és európai biztos
