2012. január 24. 16:26

Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.

Az MSZP helyesnek tartja, ha a politikai döntésekért a politika vállalja a felelősséget. Így üdvözöljük, hogy Kiricsi Karola után végre megszólalt az ügy főszereplőjének szóvivője is a Klubrádió betiltásának ügyében. Ezzel el is mondtunk minden pozitívumot Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő mai közleményéről.

Az MSZP álláspontja az egyedüli szabad sáv betiltásának ügyében változatlan:

1. Szánalmas és képmutató, hogy a Fidesz és annak első embere a törvényesség védelmében a mögé a médiatörvény mögé bújik, amelyet ők maguk írtak és szavaztak meg azért, hogy a szókimondókat elhallgattassák, a közszolgálatit meghamisíthassák.
2. Ez a médiatörvény tette továbbá lehetővé, hogy a médiatanács és médiamindenhatóság elnökét és tagjait egymaga nevezze ki. Ők kapták feladatul, hogy az egyetlen független közéleti-politikai műsort sugárzó rádiót elzárják a hallgatóság elől.
3. Az is a médiatörvény következménye, hogy ma Magyarországon a Fidesz a kinevezett pártszolgálatosain keresztül uralja a teljes magyar sajtónyilvánosságot, beleértve a hamisításairól elhíresült közmédiát.
4. A szabadságszerető magyar emberek egyet kívánnak: a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.

Nyakó István,
országgyűlési képviselő