2011. október 26. 16:38

Kivérezteti a kormány az önkormányzatokat

Adóprésben vannak az önkormányzatok, amivel Heves megyében is az önkormányzatok további ellehetetlenítésére kerül sor. Felér a falurombolással, amit a kistelepüléseken terveznek. Nem elég, hogy szétverik a szakembergárdát, az adóprést is odaviszik minden faluba.

A gépjárműadó, a személyi jövedelemadó helyben maradó részének 8 százalékától, a helyi iparűzési adóbevétel 20 százalékától fosztja mega kormány az egyébként is mára kilátástalan helyzetben lévő önkormányzatokat.

Az elvonás pótlására a települések, a FIDESZ által korábban támadott ingatlan adónál 12-szer nagyobb építményadót vethetnek ki. Ez egy 15 millió forintos családi háznál 450 ezer forint is lehet, vagy egy panellakás ingatlanadója 300 ezer forintra is rúghat.

A települések a kommunális, az építmény és a telekadóval, valamint az iparűzési adó 80 százalékával gazdálkodhatnak csupán.
Az önkormányzatoktól elvonandó feladatokkal magyarázzák ezt az intézkedést. Az elvonás mértéke akkor is elfogadhatatlan, hiszen ez az önkormányzati bevétel negyede.

Így helyben az állami támogatással együtt sem lesz elegendő forrás a feladatokra. Ezért lesz a településeken a nyomás, hogy jelentős mértékű ingatlanadót vessenek ki.

A kormánypárti önkormányzati vezetők is fogják a fejüket, egyre kevésbé leplezik az elégedetlenségüket.

Hiesz György     
megyei alelnök

Dr. Sós Tamás
országgyűlési képviselő