De két év után itt van a következő csapás. Társadalmi tragédia következhet be, ha nem történik gyors állami segítségnyújtás.
A környék legnagyobb foglalkoztatója a MAL Zrt. csőd szélére került. Hatezer ember munkahelye végveszélyben van.
Nem hagyhatjuk ezt szó nélkül. Ha ez megtörténik, akkor a térség gazdaságilag összeomlik.
2010 őszén, amikor a gátszakadás megtörtént és az első napok sokja után a lakosság megpróbált talpra állni, akkor többen azért könyörögtek a kormány jelenlévő képviselőinek, hogy a térség legnagyobb munkaadóját indítsák újra, mert dolgozni és keresni akarnak.
Úgy vélték az ott dolgozó munkások, hogy az állami támogatás mellet és a MAL Zrt-ben folytatott tevékenységük után kapott keresetükkel együtt újra tudják kezdeni az életüket, megalapozván ezzel a jövőjüket.
A Bakonyi Erőmű Zrt. akár be is szüntetheti a timföldgyártáshoz szükséges szolgáltatást július végén, mivel a Mal Zrt. 1,4 milliárd forinttal tartozik a cégnek, de ezzel a lépéssel Ajka városa is igen nehéz helyzetbe kerülhet, mert a város energiaellátása is Bakonyi Erőmű Zrt.-től függ.
A társaságcsoport tevékenysége a bauxit-timföld vertikumra irányul, kiaknázva a hazai és import bauxit forrásokat, fenntartva a hidrátok, timföldek és hulladék bázisú alumíniumöntészeti ötvözetek gyártókapacitásait, törekedve a hidrátok és timföldek feldolgozottságának és az ezzel elérhető hozzáadott értékének a növelésére.
A közép-európai térségben piacvezető pozícióját kívánja megtartani a következő termékeknél az alumíniumipari cég. Vegyipari célú hidrátok, különböző felhasználású nem-kohászati timföldek, őrölt hidrátok és timföldek, tabulár timföld, zeolit, gallium.
Félvezetők, műszerfalak, mosóporok stb. alkatrészek alapanyagait is e vállalt állítja elő. Ez súlyos csapást jelenthet az ország gazdaságára is. Iparágak mehetnek csődbe, és munkahelyek szűnhetnek meg, ha nem kap azonnali segítséget a cég.
Ha csődbe megy a cégcsoport, akkor nem csak hatezer ember, hanem az alapanyagokat felhasználó cégek munkásai is munka nélkül maradhatnak, ami senkinek sem lehet az érdeke.
A sorozatos bírságok és eljárások után járó követelések teljesítése is nehézségeket ró a cégre. Ekkora adóságot viszont nem képes rövidtávon törleszteni, pláne akkor, amikor e tetemes összeg egy része az állami irányítás alatt keletkezett.
Elképesztő, hogy miközben emberek szenvedtek a katasztrófa következményéitől, eközben információink szerint 10 milliárd forintot az állam kivett a cégből.
A Munkástagozat felháborítónak tartja ezt az eljárást és követeli a kormánytól, hogy a kritikussá vált helyzetet azonnal oldja, meg és a MAL Zrt-ből kivett milliárdokat pótolja vissza és fordítsa a tartozások rendezésére.
Ez nem munkahelymegtartás! Ez annak az ellenkezője!
A kormány végre lássa be, hogy a megmaradt munkahelyeket akkor tudja megtartani, ha annak gazdasági feltételeit biztosítja. Ne fojtsa meg a működő vállalkozásokat a kormány!
A kormány vegye figyelembe, hogy a munkanélküliek ellátását az adófizetők állják.
Még több munkanélküli még több teher.
Miniszterelnök úr mondta minap, hogy nem segélyekből kell megélni, hanem munkajövedelemből. De hogyan, amikor ennek feltételeit a kormány egyre jobban szűkíti.
Az MSZP Országos Munkás és Érdekképviseleti Tagozata a Nemzeti Fejlesztési Tervnek megfelelően kéri Orbán Viktortól, hogy az uniós támogatás megtartása érdekében tegyen meg mindent azért, hogy a munkahelyek megmaradjanak a térségben, és Ajka, Devecser, Kolontár lakossága nyugodtan élhessen.
Emlékeztetőüll a kormánynak!
Szabadkai János,
Munkás és Érdekképviseleti Tagozat