4730/568 Szociláis szövetkezet mintaprogram Somogy megyében (10 milliárd)
A foglalkoztatás növelése, valamint a jövedelemszerzés képességének fejlesztése az elkövetkező 5–10 évben az agrárszektorban lehet az egyik leggazdaságosabb. Éppen ezért az új és kedvező lehetőség középpontjába a vidéki foglalkoztatás növelését, a vidék felemelkedését kell helyezni. Ehhez viszont támogatni, népszerűsíteni szükséges a szövetkezés gondolatát. Olyan megoldásokra van szükség a leghátrányosabb helyzetű térségekben, amelyek szorgalmazzák a termelők részvételét az élelmiszeripari fejlesztésekben, illetve hazai és külföldi szakmai továbbképzésekkel javíthatják a termelői tulajdonhoz való jutás feltételeit a mezőgazdasági és élelmiszeripari feldolgozásban. Ezért kell kiemelten támogatni a szövetkezetek, a valódi őstermelők, a családi és kisgazdaságok, a vidéki kis- és mikrovállalkozások, a szociális szövetkezetek létrehozását, és piaci hátterük kialakítását. Csak így biztosítható a folyamatos és stabil működésük. Így továbbfejleszthetőek a helyben előállított termékek, valamint az ökológiai termelés helyben történő feldolgozásának és értékesítésének feltételei is, amely értékes munkát és plusz jövedelmet biztosíthat a térségekben élőknek. Erről szól a „Szociális szövetkezet mintaprogram Somogy megyében”, amely a Barcsi, a Csurgói, a Fonyódi, a Marcali, a Nagyatádi, a Siófoki és a Tabi járásokban 1-1 milliárd forint költségvetési forrást biztosítana a program felépítéséhez. A Kaposvári járásban pedig 3 milliárd forint támogatást annak érdekében, hogy a Kaposváron működő egyetem köré a megfelelő szaktanácsadói hálózat is kiépülhessen.
4730/569 Alsóbbrendű utak fejlesztése Somogyban (30 milliárd)
Somogy megyében elfogadhatatlanná vált az útburkolatok minősége. A dél-somogyi régióból a Balatonig való eljutáshoz ma több idő kell autóval, mint a 90-es években. Hosszútávon nem jelenthet megoldást a sebességkorlátozó táblák kihelyezése. Elkerülhetetlenné vált a közutak minőségének javítása. Fonyód-Kaposvár, Böhönye-Marcali , Kadarkút-Mike között, valamint a teljes 6801-es út. Valamint új útszakaszok kiépítése, Alsóbogát-Somogygeszti; Fonyód-Csisztapuszta között.
4730/570 Siófoki uszóda beruházás (1,4 milliárd)
Siófok városának, valamint a településen és környékén élőknek nemcsak stadionra, hanem egy uszodára, egy városi uszodára is szükségük van. Hiszen amíg a stadionok évek óta a helyi verseny és tömegsport rendelkezésre áll, addig a város uszodával nem rendelkezik.
4730/571 68-as főútvonal felújítása (10 milliárd)
A 68-as számú főútvonal Böhönye- Marcali, Nagyatád-Lábod illetve Marcali és az M7-es közötti szakasza évek óta felújításra vár. Az út minősége nem teszi lehetővé a biztonságos közlekedést, amelyet most sebességkorlátozó táblákkal próbálnak megoldani. Ahhoz, hogy a térség ne szakadjon le végérvényesen, szükséges lenne a főútvonal korszerűsítése.
4730/572 67-es főútvonal építése (30 milliárd)
A Balatonszemest és Szigetvárt összekötő 67-es számú főút egy rendkívül nagy forgalmú útja hazánknak, amelyen a közúti balesetek szinte mindennaposak. Jelenleg a Kaposvár és Balatonlelle közötti szakasz felújítása az út rossz állapota miatt már elkerülhetetlen, ráadásul a kormánypárt ezt az előző ciklusra ígérte megvalósítani. Az érintett szakaszokon közlekedőknek ugyanakkor mindig csalódniuk kellett, mert az ígéretekből nem lett cselekvés. A 67-es számú főút Kaposvár és Balatonlelle közötti szakaszának felújítása, gyorsforgalmi autóúttá való fejlesztése, valamint a településeket elkerülő szakaszok megépítése orvosolná az érintett szakaszon jelentkező mindennapos problémákat, növelné a környéken élők életminőségét, hozzájárulna a biztonságosabb közlekedéshez.
4730/573 Csiky Gergely Színház felújítása (8 milliárd)
A Fidesz még 2009-ben megígérte , hogy a kaposvári Csiky Gergely Színház teljes felújítására forrást fog biztosítani. Ehhez képest a Fidesz nem tartotta be az ígéretét, a kormányzásának előző ciklusában nem tartotta fontosnak korábbi ígéreteit megvalósítani. A Kaposvári Csiky Gergely Színház hosszú évtizedek óta a minőségi színjátszás otthona. Éppen ezért elkeserítő, hogy az épület lassan az enyészeté lesz. A módosító javaslat beadásával az MSZP meg kívánja adni a lehetőséget a Fidesz képviselőinek arra, hogy – saját korábbi kezdeménezésükkel összhangban – segítsék Magyarország, benne Kaposvár kulturális fejlődését, és javítsák a kaposváriak életét.
4730/574 Természetvédelmi területek kisajátítása (17 milliárd (országos))
Sok helyen évek óta húzódik a Nemzeti Parkok kisajátítási eljárásainak megnyugtató lezárása. Ezzel a módosító indítványal régre visszanyúló ügyek végére lehetne pontot tenni. Somogyban a Duna-Dráva Nemzeti Park területeinek megnyugtató rendezése húzódik hosszú évek óta. A 17 milliárdból hozzávetőlegesen 2 milliárd lenne Somogyban.
4730/575 Siófok-Ságvár bicikliút építése (0,5 milliárd)
Siófok-Ságvár között épülő kerékpár út régóta húzódó terv. A környékbeliek számára jelentős beruházás nagy támogatással bír a lakosság körében. Különösen a nyári balatoni szezon idején fontos, hogy a meglévő kerékpárúton, biztonságosan közlekedhessenek a településre látogatók és a helyi lakosok.