mszp.hu | Belföld
2019. augusztus 14. 14:08

Komjáthi – Bangóné: A MÁV megint a dolgozókkal fogja elvitetni a balhét

Komjáthi – Bangóné: A MÁV megint a dolgozókkal fogja elvitetni a balhét
Sajtótájékoztatón ismertette a vasúti közlekedés válsághelyzetének megoldásáért vállalt programját a Magyar Szocialista Párt.
„Ha az összes vasúti társaságot nézzük, a munkából hiányzók száma napi szinten eléri az 1500 főt. Ez azt jelenti, hogy olyan válsághelyzet van a MÁV-nál, ahol bármikor bekövetkezhet egy tragédia”– ismertette a probléma hátterét Bangóné Borbély Ildikó, országgyűlési képviselő a Magyar Szocialista Párt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
 
„Ma már nem csak az oktatásban és az egészségügyben van válsághelyzet Magyarországon, hanem válsághelyzet van a tömegközlekedésben is” – idézte fel Bangóné Borbély Ildikó az augusztus 9-én történt Intercity karambolhelyzet kialakulását, és a munkavállalók védelmében kiemelte: „(…) ez nem a dolgozók felelőssége”.
 
„A dolgozók túl vannak terhelve, a dolgozók túl vannak dolgoztatva, mert egy olyan kollektív szerződés köti őket, ahol bármikor munkára rendelhetik be őket, még akkor is, amikor a pihenőidejüket töltik. Ez nem megoldás!” – mondta. Ezután rámutatott, hogy az MSZP a probléma alapját az igazságtalanul alacsony fizetésekben látja és orvosolná.
 
A politikus elmondta, hogy a vasútnál már 2015-ben jelezték, hogy ilyen munkaerőhiány mellett is 2019 év végéig körülbelül 4000 dolgozó vonul majd nyugdíjba. A kormányzat azonban szerinte nem hajlandó ezekről a problémákról beszélni. Az üggyel kapcsolatban, az MSZP nevében Bangóné írásbeli kérdést intézett Palkovics miniszterhez, és ebben felszólította a problémák kivizsgálására.
 
„Akkor is a munkavállaló viszi el a balhét, amikor a Verseny utcában, a Keleti pályaudvar mellett gyalázatos körülmények között, 5 négyzetméteres előtető alatt megpróbál egy intercitynyi utas behúzódni a szakadó eső elől, vagy a 40 fokos hőség elől ” – mondta Komjáthi Imre, a párt alelnöke.
 
„Akkor is a melósnak kell elvinni a balhét, amikor Hatvanba megérkezik a kassai Intercity, és 10 buszra való utas próbál meg 5 buszra felszállni, és az az egyszem jegykezelő próbálja állni a sarat annyi havi fizetésért, ami a MÁV vezérigazgatójának egy napi keresete” – tette hozzá.
 
A „jó magyarságára” büszke kormányról Komjáthi Imre kifejtette: „A kormány és a kormány tagjai pedig annyira nem jó magyarok, hogy ne akasszanak rabszolgatörvényt a dolgozók nyakába. Annyira azért nem jó magyarok, hogy olyan bért biztosítsanak a magyar dolgozók számára, amiből tisztességgel megélhetnének, és ne kullognánk most már a románok után is! Annyira azért nem jó magyarok, hogy ne a dolgozókkal vitessék el a balhét, hanem tisztességgel, felelősséggel kiálljanak, és vállalják azt, amiért megválasztották őket, hogy megvédik a magyar dolgozókat” – sorolta a szocialista politikus.
 
„A Magyar Szocialista Párt következetesen kiáll a magyar dolgozók mellett. Támogatja a szakszervezetek törekvéseit, kollektív harcát azért, hogy végre-valahára ebben az országban megbecsüljék azokat az embereket, akik ezért az országért dolgoznak, akik ezt az országot működtetik” – ismertette a párt munkavállalók melletti elkötelezettségét Komjáthi. Végül a párt nevében az alelnök felszólította a felelős vezetőket, hogy dolgozzanak meg a pénzükért, álljanak ki és vállaljanak felelősséget „azért a helyzetért, amit ők állítottak elő azzal, hogy létszámhiány van, elmenekülnek a dolgozók az országból, és hogy alacsony bérért kell dolgozniuk.”