A választók azt várják tőlünk, az országjárásunk kapcsán azt halljuk az emberektől, hogy beszéljünk a valós problémáikról, és azokra próbáljunk megoldást találni. Nem olyanokról akarnak hallani, ami több év alatt megoldható, hanem arról, ami most feszíti őket – válaszolta Komjáthi Imre arra a kérdésre, hogy miért beszélt napirend előtti felszólalásában a nyugdíjkorhatárról.
„A kormány bajban van, megszorító intézkedéseket hoznak és él bennünk a gyanú, hogy hozzá fognak nyúlni a nyugdíjkorhatárhoz, ezért volt fontos beszélnem arról, hogy jelen pillanatban ne emeljük a nyugdíjkorhatárt semmilyen módon.”
Magyarországon 55 év felett nagyon megugrik a férfiaknál az elhalálozások száma, vezetők vagyunk a rák, a szívinfarktus, az agyvérzés tekintetében is – emlékeztet az MSZP társelnöke. Jelen pillanatban azt látjuk, hogy nagyjából 55 éves korukra elkopnak az emberek, azok az emberek főleg, akik veszélyes anyagokkal, veszélyes helyeken, és többműszakban dolgoznak – hívta fel rá a figyelmet Komjáthi Imre, aki maga is 33 évig dolgozott gyárban, ebből 27 évig műszakban. „2018-ban mikor eljöttem a gyárból, nagyjából 2 év kellett, hogy a szervezetem helyreálljon.”
Az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban nem csak a környezetvédelmi szempontoknak kell hangsúlyosnak lenniük, hanem arról is kell beszélni, hogy a külföldi vendégmunkások számára ismeretlen fogalom a túlóra, vagy a munkavédelem.
Az MSZP szerint a rugalmas nyugdíjba vonulást kellene bevezetni, amire a pártnak kiforrott reformcsomagja van. Régen, ha valaki betöltötte az 57. évét, és megvolt a 40 év munkaviszonya, elmehetett korkedvezményes nyugdíjba. Akik ezt a megoldást választották, volt esélyük a gondtalan nyugdíjas évekre. Jelen pillanatban tarthatatlan a mostani nyugdíjrendszer, az MSZP partner abban, hogy tárgyaljon arról, hogyan lehet átalakítani a nyugdíjrendszert.