mszp.hu | Belföld
2024. április 22. 20:04

Komjáthi Imre: az MSZP-DK-Párbeszéd szövetségben mindig bízhatnak az emberek

Komjáthi Imre: az MSZP-DK-Párbeszéd szövetségben mindig bízhatnak az emberek
Egerben folytatódott a hárompárti koalíció országjárása. A rendezvényen felszólalt Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, Pál György, Eger ellenzéki polgármesterjelöltje, valamint az MSZP-DK-Párbeszéd európai parlamenti képviselőjelöltjei. Az MSZP társelnöke kiemelte, koalíció nem a kormányéhoz hasonló, mocskos eszközökkel akar szavazatokat szerezni, hanem azzal, hogy megoldásokat kínál a valós problémákra. A család fontosságáról is beszélt. Elmondta, életét erős nők kísérték végig, így van ez most is, hiszen Kunhalmi Ágnes és Tüttő Kata rendkívül erősek. A szocialista képviselő szerint az erős nőké a jövő, hiszen ők tudnak változtatni a jelenlegi macsó és sokszor hímsoviniszta politikán.

Komjáthi Imre beszédében kiemelte a közösség kifejezés fontosságát, hiszen a szocialisták, a szociáldemokraták és a zöldek közösen, együttműködve dolgoznak egy közös célért. Erre jelenleg hatalmas szükség van, hiszen az elnyomó kormány 2010 óta félelmet ültet az emberek szívébe, ilyen időkben olyan bátor emberek kellenek, akik megtörik ezt a félelmet és az elnyomást. Félelemben ugyanis nem lehet élni, dolgozni, és nem lehet családot alapítani. 

Az MSZP országgyűlési képviselője szerint a kormány az elmúlt bő évtizedben megmérgezte az országot gyűlölettel. Erről tökéletesen tanúskodnak a vidéki, reménytelenséget tükröző házak, melyeket sokszor alig lehet észrevenni, hiszen kitakarják azokat a kormány gyűlöletplakátjai. Ezekkel azonban a kormány saját kudarcait próbálja leplezni, a szegénységet és azt az életszínvonalt, melyet politikája okozott magyarok tömegeinek. 2010 óta a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhetően ugyanis magyar dolgozók százezrei csomagoltak össze és vándoroltak el, akik pedig itthon maradtak, sokszor kénytelenek halálra dolgozni magukat. Komjáthi Imre hozzátette, ma hazánkban egy végigdolgozott életet követően adóssághalmazt hátrahagyva hunynak el az emberek, sokszor a temetésre sincs pénze a családnak. 

Ezen a problémán szövetségkötéssel, közösségépítéssel lehet változtatni. Mindez pedig létrejött. Közös haza, közös Európa, közös akarat, közös politika és közösség. A szocialisták, a szociáldemokraták és zöldek szövetségében a magyarok bízhatnak, mindig gondoskodni fog róluk és mindig szem előtt fogja tartani az érdekeiket.

Az MSZP társelnöke a család fontosságáról is beszélt. Elmondta, életét erős nők kísérték végig, így van ez most is, hiszen Kunhalmi Ágnes, Tüttő Kata, Dobrev Klára és Vadai Ágnes mind rendkívűl erősek. A szocialista képviselő szerint az erős nőké a jövő, hiszen ők tudnak változtatni a jelenlegi macsó és sokszor hímsoviniszta politikán.

Komjáthi Imre mellett a hárompárti szövetség politikusai az együttműködés fontosságát emelték ki, elmondták, nem szabad hagyni, hogy ez megtörjön. A koalíció pedig nem a kormányéhoz hasonló, mocskos eszközökkel akar szavazatokat szerezni, hanem azzal, hogy megoldásokat kínál a valós problémákra. A felszólaló politikusok megígérték, addig nem nyugszanak, amíg Orbán Viktor rendszerét teljesen le nem bontották.

Szavazz a szocikra!

2024-05-22 10:12

Kapcsolódó párttagok