mszp.hu | Belföld, Gazdaság | Foglalkoztatás
2021. július 06. 14:57

Komjáthi Imre: Gyalázat, amit a közmunkásokkal művelnek!

Komjáthi Imre: Gyalázat, amit a közmunkásokkal művelnek!
Az MSZP benyújtotta a minimálbér adómentességéről szóló törvényjavaslatát, ami már idén is nagy segítség lenne az alacsonyjövedelműeknek hazánkban, és elkötelezett, hogy végig is viszi azt. Reményeik szerint, ha a most nem, akkor jövőre lesz 133 olyan új képviselő, akik megszavazzák a V4-es bérszínvonalat.

Ebben az országban senkinek, aki dolgozik, nem lehet alacsonyabb a jövedelme, mint a tisztességes megélhetés – hívta fel a figyelmet kedd délutáni online sajtótájékoztatóján Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettesese.

„A béremelésről, a minimálbér-emelésről, általában az emberek bérének emeléséről nem kell nemzeti konzultációt indítani, nem kell súlyos milliókat elkölteni arra, hogy megkérdezzük az embereket, van-e szükségük több pénzre” – tolmácsolta pártja álláspontját Komjáthi Imre.

Elmondta, a magyar minimálbér az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban, de még a Visegrádi Négyek között is sereghajtók vagyunk e tekintetben. „Tehát a miniszterelnök ne „nemzeti konzultáljon”, ne a „horizonton lássa” a minimálbér-emelést, hanem azonnali emelésre van szükség” – szólított fel.

Emlékeztetett, az MSZP-nek van javaslata a probléma orvoslására, nevezetesen a minimálbér adómentesség tétele. „Ezt a törvényjavaslatot benyújtottuk, csak arra várunk, hogy hívjanak össze egy rendkívüli parlamenti ülést, ahol a 133 „bátor” ember ezt megszavazza” – jelentette be.

A szocialista politikus hangsúlyozta, a közmunkások botrányosan alacsony bérét is becsületes módon rendbe kell tenni. „Felteszem a kérdést a Miniszterelnök Úrnak: mi lesz azokkal, akik a legkevesebbet keresik: mi lesz a közmunkások bérével? Ha valóban tudná, hogy milyen bérből és fizetésből élni, akkor nem lenne kérdés számára, hogy ne csak a „horizonton” lássa a béremelést” – emelte ki.

„Gyalázat az, amit például a közmunkásokkal csináltak! Hosszú éveken keresztül vártak a béremelésükre, és mennyit kaptak?! Havi kettőezer forint emelést, ami napi 71 forint! Két darab tojást nem lehet belőle venni! És igen, ez a fizetés és növekmény nehezen látható annak az embernek, aki a sajtóhírek szerint 10 milliárdos összköltségű főúri kúriát építtet magának a hatvanpusztai birtokán” – mondta Komjáthi. Emlékeztetett arra is, hogy Orbán haverja és strómanja, Mészáros Lőrinc percenként több mint 350.000 forintot keres.

„Mi az MSZP-ben azt gondoljuk, hogy ahogyan a minimálbér-emelésről, úgy a közmunkások bérének emeléséről sem kell konzultálni. Nem kérdés, hogy olyan fizetést kell biztosítani, amiből meg lehet élni, nettó 56.000 forintból pedig nem lehet” – mondta el.

Aláhúzta, az MSZP szerint valódi megélhetést nyújtó minimálbérre van szükség, aminél a közmunkások bére nem lehet alacsonyabb. „A közmunkások bérét fel kell emelni a minimálbér szintjére, amelyet pedig adómentessé kell tenni. A dolgozók számára a garanciát ebben az ügyben is a 2022-es kormányváltás fogja jelenteni” – mondta, hivatkozva az MSZP „Kormányváltást! Korszakváltást!” című előválasztási programjában tett ígéretére.

„2022 után adómentessé tesszük a minimálbért és a közmunkások bérét felemeljük a minimálbér szintjére! Véget kell vetni annak a korszaknak, amiben 99% dolgozik, adózik azért, hogy az 1% urizálhasson és a gazdagodása biztosítva legyen. Véget kell vetni a dolgozói szegénységnek és el kell kezdeni a felzárkóztatást a magyar alacsony munkabérek tekintetében” – hangsúlyozta az MSZP elnökhelyettese, aki egyben Csepel-Soroksár szocialista egyéni képviselőjelöltje is az ellenzéki előválasztáson.

Kapcsolódó párttagok