„Olyan emberként állok most ön előtt, aki a saját bőrén tapasztalta meg azt, hogy milyen sokat túlórázni, a saját bőrén tapasztalta meg azt, hogy milyen az, amikor egy cég nem tartja be a környezetvédelmi és munkavédelmi előírásokat” – kezdte felszólalását Komjáthi Imre az MSZP társelnöke.
A magyar munkavállalók közül sokan igen nehéz helyzetben vannak, gyakran távol a családjuktól, 50 évesen halálra túlórázzák magukat.
Éppen ezért kiemelten fontos kérdés, hogy a kormány milyen gazdaságpolitikai irányt választ és milyen munkahelyeket teremt. A kormány elkötelezte magát az autógyárak és az akkumulátorgyárak mellett. Hiába tiltakoznak ellene az emberek, a kormány mindenképpen megvalósítja ezeket a terveket Felmerül a kérdés, hogy milyen konkrét haszna van a magyar embereknek abból, hogy a kormány akkumulátorgyárak sokaságát építi és betelepíti a külföldi vendégmunkásokat.
Azt látni, hogy milyen haszna van belőle a NER közeli vállalkozóknak, a munkaerő kölcsönzőknek, csak az nem látszik, hogy ez a közel 8000 milliárdos befektetés, mikor fog a magyar emberek hasznára válni.
A kormány részéről gyakran elhangzik, hogy nagyobb biztonságot akarnak a magyar embereknek, amennyiben ez igaz, akkor ideje lenne megfogadniuk az MSZP javaslatait, miszerint harmadik országból érkező munkavállaló csak kollektív szerződés hatálya alatt lehessen foglalkoztatva.
A miniszteri válaszra reagálva az MSZP társelnöke a viszonválaszában elmondta, hogy amennyiben a kormány valóban meg akarná védeni a magyar dolgozókat, akkor partnernek tekintené a szakszervezeteket és az érdekképviseleti szerveket.
Komjáthi Imre elmondta, hogy minőségi munkahelyekre van szükség, nem pedig olyanokra, ahol a magyar dolgozó otthagyja az egészséges máját és tüdejét.