Az Oltalom Karitatív Egyesület elnökének felajánlott 100 kilónyi, azaz 2000 szeletnyi kenyér mennyisége szemlélteti, hogy egy kormányzati repülőút alkalmával, egy vacsorán mennyit ettek el a nagyurak fejenként.
Történt ugyanis, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter – a tavaly februári kairói repülőútján – 49 üzletemberrel együtt a honvédség különgépén összesen 5,5 millió forintért vacsorázott, tehát fejenként 102 ezer forintba került a vacsora, ráadásul további 7 millió forintba került a fedélzetei internet szolgáltatás.
Az MSZP társelnöke írásbeli kérdésben próbálta megtudni a külügyminisztertől, hogy mi került 102 ezer forintba a vacsorán akkor, amikor emberek élnek pár száz forintból a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt.
A Külügyminisztérium kitérő választ adott, azt mondták, hogy a honvédelmi tárcánál illetékesek a kérdésben, hiszen honvédségi repülőn történt az utazás. Azonban a Honvédelmi Minisztérium is kitért a válaszadás alól, arra hivatkozva, hogy ők „nem adatkezelők”.
„Úgy gondolom, hogy ha a beosztottak nem tudnak válaszolni, akkor a főnökhöz fordulok, ezért megkérdezem Orbán Viktor miniszterelnök urat, hogy alkalmatlanok-e a miniszterei? Mert ha nem tudnak válaszolni, akkor alkalmatlanok. Ha nem akarnak, akkor pedig szégyelljék magukat!” – érvelt az MSZP társelnöke.
A magyar családok szenvednek a brutális élelmiszerárak miatt, miközben a „dicsőséges nagyurak” dőzsölnek egy kormányzati repülőút során.
Komjáthi Imre ezért írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy ki rendelkezhet az alábbi információkkal:
- Milyen menüt szolgáltak fel a fedélzeten és milyen italokat lehetett választani?
- Mennyi alkoholos ital fogyott fajtánként?
- Melyik cég szállította a cateringet?
- Melyik cég volt a fedélzeti internet szolgáltatója és milyen eljárás keretében választották ki?
- Mekkora személyzet állt a delegáció rendelkezésére?
Ha a miniszterelnök úr rendelkezik ezekkel az információkkal, akkor válaszoljon és ossza meg az információkat a választópolgárokkal, és egy olyan országgyűlési képviselővel, aki minidig az embereket szolgálta, akit érdekel az, hogy mi lesz a magyar választópolgárok, a magyar családok, a magyar nyugdíjasok sorsa!
„Miniszterelnök úr! Várom a válaszát, a választók várják a válaszát!” – összegzett Komjáthi Imre.