mszp.hu
2019. augusztus 07. 12:59

Komjáthi – Ujhelyi: Nem állunk meg félúton a Suzukival folytatott harcunkban!

Komjáthi – Ujhelyi: Nem állunk meg félúton a Suzukival folytatott harcunkban!
A magyar dolgozók érdekeit védi Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője személyesen a Suzuki elnökének, Suzuki Toshihironak küldött levelében – jelentették be a párt szerdai sajtótájékoztatóján.
Sajtótájékoztatót tartott a magyar Suzuki gyár dolgozóinak törvényes jogérvényesítéseit védő Magyar Szocialista Párt nevében Komjáthi Imre, a párt alelnöke és Ujhelyi István, az Európai Parlament Közlekedési bizottságának alelnöke Budapesten szerdán. A párt a magyar Suzuki gyárban februárban történt törvénysértés kapcsán védi a magyar dolgozók érdekeit.
 
A sajtótájékoztatón Komjáthi Imre felidézte a magyar törvénysértést, a dolgozók által törvényesen létrehozott szakszervezetet érdemi munkája elkezdésének ellehetetlenítését: „Nem állunk meg félúton a Suzukival folytatott harcunkban, amelyet azért folytatunk, hogy a Suzukiban dolgozók, a magyar emberek, megkapják azokat a jogokat és azokat a lehetőségeket (…), amelyeket a magyar törvények biztosítanak nekik”– mondta. 
 
„Februárban megalakult a Vasas Szakszervezet alapszervezete; másnap a szakszervezet alapító titkárt biztonsági őrökkel vezettették ki a gyárból” – tette hozzá. Az ezzel kapcsolatos munkaügyi per mellett „többszöri kezdeményezésre sem engedték be a Vasas Szakszervezet alelnökét a gyárba, hogy ott törvényesen találkozhasson” a létrehozott alapszervezet képviselőivel. „Most újabb állomásához érkezett ez a harc, ősszel törvényjavaslatot fogunk benyújtani, amely azt irányozza elő, hogy stratégiai partnerséget csak olyan céggel lehessen kötni Magyarországon, amely nem csak megtűri, hanem támogatja a szakszervezet létrejöttét” – ígérte Komjáthi.
 
Ujhelyi István a megindult érdekvédelmi tárgyalásokkal kapcsolatban emlékeztetett: „Tudomásukra hoztam, hogy mindaddig támogatom a magyar Suzuki-gyár törekvéseit, amíg az a magyar munkavállalók érdekében fontos javaslatokat fogalmaz meg” – hangsúlyozta.
 
„Azért van szükségünk a multikra, hogy sok ezer magyar munkavállalónak biztos megélhetést és normális munkakörülményeket tudjanak biztosítani. Én ezt több ízben egyértelművé tettem a magyar Suzuki-gyárnak, és jól esett az, hogy Suzuki elnök úrtól egy személyes levélben kaptam egy köszönetnyilvánítást, hogy megküzdöttem a magyar Suzuki érdekeiért” – mesélte Ujhelyi.
 
„Eközben azt is elmondtam, hogy az Európai Uniónak és nekünk európaiaknak, benne a magyaroknak, különösen fontos, hogy egyszerre tartsuk szem előtt a magyar autóipar jövőjét és a környezeti fenntarthatóságot, tehát csak olyan kompromisszumos javaslatokat támogathatunk, amelyek megfelelnek a környezetvédelem hosszú távú szempontjainknak és közben biztosítja a magyar munkavállalók érdekeit is” – ismertette az előzményeket.
 
„A mai napon válaszlevelet küldök Suzuki elnök úrnak, melyben jelzem, hogy természetes volt magyar európai parlamenti képviselőként küzdeni egy Magyarországon munkát adó gyár érdekeiért, de ez a partnerségi kapcsolatunk megbicsaklik, ha éppen ezeknek a magyar munkavállalóknak a jogait és az érdekeit, munkakörülményeit, szakszervezet-alapítási lehetőségüket, jogukat csorbítja ez a gyár” – tette hozzá Ujhelyi István, az MSZP EP képviselője.
 
„A magyar kormánytól az elmúlt 10 évben láthattuk, érzékelhettük, ez egy elitista kormány, nem érdekli őket a kiszolgáltatott, bérből és fizetésből élők helyzete, nem érdekli más őket csak az, hogy az elitnek, a magyar miniszterelnök és környezetének a beruházásait, mániáit finanszírozó adóbevételekre tegyenek szert a multik által” – mondta Ujhelyi.
 
„Ez nem egy egészséges társadalom” – vonta le a következtetést. „Akkor működik csak jól egy társadalom, akkor lehet jövőképe a magyar munkavállalóknak, akkor biztosíthatjuk azt, hogy a magyarok nem elvándorolnak az országból, hanem esetleg hazajönnek, hogyha a szakszervezeti jogok, a munkavállalói érdekképviselet és általában a munkavállalói jogok és körülmények európai nívójúak. Az a bejelentésem a mai nap folyamán, hogy az Európai Parlament Közlekedési bizottságának alelnökeként beszálltam ebbe a küzdelembe, és Suzuki elnök úrtól személyesen várom azt a választ, hogy kivizsgálják-e magyar munkavállalók helyzetét a Suzuki gyárban” – zárta szavait dr. Ujhelyi István az MSZP szerdai sajtótájékoztatóján.