mszp.hu | Belföld
2021. augusztus 11. 00:26

Komjáthi: Végig visszük a Jövővédő népszavazást!

Komjáthi: Végig visszük a Jövővédő népszavazást!
Jogi trükközéssel akadályozza a Nemzeti Választási bizottság (NVB), hogy a Karácsony Gergely által beadott öt kérdésről szavazhasson az ország: azzal indokolták, hogy nem tárgyalják az Orbán-féle „gyermekvédő” kamu népszavazással azonos időben beadott kezdeményezését, mert azt magánszemélyként tette.

Az MSZP nem adja fel: a körülményekre tekintettel most online várják, hogy kiderüljön a nép akarta.

12 éve nem támogatja a fideszes kormány a tisztességes munkavállaló többséget: e helyett inkább hazug, gyáva, sunyi és megosztó kommunikációs trükkök mögé bújnak.

Ha tehetnék, minden eszközzel elvennék a magyarok jövőjét, de az MSZP és a demokrata választási szövetség rendületlenül végig viszi Karácsony Gergely főpolgármester, az MSZP-Párbeszéd-LMP előválasztási miniszterelnök-jelöltje által kezdeményezett Jövővédő népszavazást – erősítette meg Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

„12 éve nem tudnak becsületesen kormányozni, becsületesen nyerni, de még becsületesen veszíteni sem. (…) Nem tudnak tisztességes egészségügyet csinálni, tisztességes oktatást, vagy tisztességes munkaügyi politikát. (…) 12 éve egy olyan kormány van hatalmon, amely kommunikációval akar megoldani mindent, de hazug kommunikációval, gyáva és sunyi kommunikációval, megosztó kommunikációval” – emlékeztetett Komjáthi.

Hangsúlyozta, a többség ezzel szemben nem az urizáló maffiakormányt támogatná. „Mi, a becsületes többség, azokat az embereket képviseljük, akik ezt az országot a hátukon viszik, akik ezt az országot működtetik”.

A szocialista politikus kiemelte, az immár online népszavazási kérdéseiket is a 99%, a becsületes többség érdekében teszik fel azon a Jövővédő népszavazáson, amelyet Karácsony Gergely indított., és amelynek a kérdései a következők:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 81. törvényt?
     
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy koncessziós szerződésben keretében gazdasági társaságnak ne legyen átengedhető magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetése?
     
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez?
     
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy minden 60 év feletti, magyarországi lakóhellyel rendelkező személy ingyenesen legyen jogosult a COVID-neutralizáló antitest kimutatására alkalmas tesztre?
     
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?

Elmondta, az utolsó kérdés különösen fontos a Magyar Szocialista Párt számára, hiszen ez a kérdéskör szerepel a párt „Kormányváltást! Korszakváltást!” című előválasztási programjában is. „Az MSZP hosszú ideje kéri-követeli, hogy kilenc hónapra emelkedjen az álláskeresési járadék és ennek minimum összege 100.000 forint legyen. Nem lehet 3 hónap alatt munkát találni, egyre hosszabb a munkakeresési idő. Nem kalácsot kértünk ezeknek a bajba jutott embereknek, hanem kenyeret! Nem segélyalapú társadalmat szeretnék, hanem esélyalapú társadalmat”!

Komjáthi Imre nyomatékosította, „Ezért fontos, hogy megvédjük a jövőnket!

Ezért fontos, hogy minél többen támogassák a Jövővédő népszavazást! Keressék az online felületeken, írják alá, támogassák Karácsony Gergely és a 99% becsületes többség népszavazását!” – hívott fel végezetül.

Kapcsolódó párttagok