Ujhelyi Facebook | nyílt levél troll
2018. november 25. 12:07

Kommenthuszárok, ki a fényre!

Kommenthuszárok, ki a fényre!
EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (219.)
Barack Obama korábbi amerikai elnök mondta nemrég a félidős választás kampányában – amikor egy Trump-hívő hangos bekiabálásokkal igyekezett megzavarni a beszédét -, hogy igazán nem érti a jelenlegi elnöki hatalom támogatóinak dühét és frusztráltságát, amivel az egyébként ellenzékbe szorult politikai ellenfeleiket támadják. Hiszen, az ő „emberük” van az elnöki székben. Minden úgy alakul, ahogyan ők szeretnék. Mégis megállás nélkül kiabálnak, dühöngenek, harcolnak. Ezek szerint mégsincs minden rendben, ha folyamatos támadásra és hőzöngésre van igény. 
 
Ugyanez igaz a nemzeti együttműködés rendszerének trollválogatottjára, amelynek tagjai hol a habonyi propaganda által megtévesztve, őszinte hittel, hol nyilvánvalóan fizetett Fidesz-alkalmazottként ütik dühösen a klaviatúrát. Mindegy, hogy éppen mi a téma, hogy miről szól egy közösségi poszt, hogy épp egy – például a magyar fiatalok életét segítő kezdeményezésről van-e szó - a trollok jönnek és hazaárulóznak, gyűlölködnek, személyeskednek. Miért ez az őrült frusztráltság? Miért ez az őrült feszültség? Nem veszik észre, hogy a kormányzati gyűlöletgyár függővé vált fogyasztói lettek?
 
 
Az elmúlt héten jelentkeztem rendhagyó videósorozatom, az Európa Taxi újabb epizódjával. Ismeretlen, tisztességes emberek, fiatalok és idősek szálltak be a kisbuszunkba, hogy Magyarországról és Európáról beszélgessünk. Kritikusan és önkritikusan. A narancsos kommenthuszárok persze máris versenyt futottak a leggyorsabb hazaárulózó címéért és – ahogy egy visszatérő trollunk tette például – egyszerűen „betegszállítónak” titulálta az Európa Taxit. A stílustalan személyeskedést soha nem tűrtem, azonban a csipkelődő vitának, az érvháborúnak és a véleményütköztetésnek nemhogy nagy híve, de edzett földharcosa is vagyok. Ezért a mai napon rendhagyó „trolljáratra” hívtam a gyakorlott kommenthuszárt: jöjjön ki a fényre a klaviatúra mögül, vitázzunk élőben és érdemben egy következő Európa Taxiban. 
 
Én eddig sem ugrottam el a vitától, most sem teszem. 
 
 
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáztizenkilencedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
 
dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő