mszp.hu | Belföld | kongresszus 2016
2016. június 25. 08:25

Kongresszus 2016

Az MSZP új elnöke Molnár Gyula, a választmány elnöke Hiller István, elnökhelyettes Gőgös Zoltán. Alelnökké választották Ujhelyi Istvánt, Nemény Andrást és Gúr Nándort. Az elnökség tagja lett Bangóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita, Tüttő Kata, Bárány Balázs, Heringes Anita, Király József, Korózs Lajos és Molnár Zsolt.

Facebookon itt követhet minket, Twitteren pedig itt.

A szavazatszámláló bizottság tájékoztatása szerint az elnökjelöltek második körös szavazásán 320-an szavaztak, ebből érvényes volt 309 voks. Ebből Molnár Gyula 176 szavazatot kapott, Tóbiás József pedig 133-at. Eszerint az MSZP új elnöke Molnár Gyula.
 
Az országos választmány elnök-jelöltjei közül 201 szavazatot kapott Hiller István és 134 szavazatot kapott Botka László. Ezzel Hiller István lett a választmány elnöke.
 
Az elnökhelyettesi pozícióra pályázók közül Gőgös Zoltán 183, Tóth Bertalan 144 szavazatot kapott, ezzel Gőgös Zoltán maradt az elnökhelyettes.
 
Az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa elnöki posztjára egyedüli pályázóként Legény Zsolt 331 szavazatot kapott, így továbbra is ő tölti be ezt a tisztséget.
 
Az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság elnöki posztjára dr. Bárándy Gergely 218 , dr, Simon Gábor pedig 116 voksot kapott, ezzel Bárándy Gergely maradt a testület elnöke.
 
A párt alelnöki posztjára négyen pályáztak: Ujhelyi István 262, dr. Nemény András 234, Gúr Nándor 197, Lukács Zoltán pedig 194 szavazatot kapott. Ez azt jelenti, hogy a jövőben Ujhelyi István, Nemény András és Gúr Nándor lesznek az MSZP alelnökei.
 
Már az új Országos Elnökség tagja a női kvótán bejutott Bangóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita és Tüttő Kata. Az ifjúsági kvótáról bejutott az Országos Elnökségbe Bárány Balázs.
 
Heringes Anita 120 szavazattal 51,7 százalékkal az Országos elnökség tagja lett.
 
A szavazás harmadik körében az elnökség tagjává választották Király Józsefet, Korózs Lajost, és dr. Molnár Zsoltot.

Percről percre

21:28

A szavazás harmadik körében az elnökség tagjává választották Király Józsefet, Korózs Lajost, és dr. Molnár Zsoltot.

21:28

Heringes Anita 120 szavazattal 51,7 százalékkal az Országos elnökség tagja lett.

19:55

Már az új Országos Elnökség tagja a női kvótán bejutott Bangóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita és Tüttő Kata. Az ifjúsági kvótáról bejutott az Országos Elnökségbe Bárány Balázs. Innen még egy tagja lesz majd a testületnek, de hogy ki, az csak a szavazás második fordulójában derül ki.

19:05
„Nyerjük meg a 2018-as választást”

Molnár Gyula, az MSZP frissen megválasztott elnöke a tisztújítást követő sajtótájékoztatón a Villányi úti konferenciaközpontban kijelentette: neki, valamint Hiller Istvánnak, a választmány új elnökének a küldöttek arra adtak felhatalmazást, hogy a szocialista párt nyerje meg a 2018-as választást.

Molnár Gyula úgy fogalmazott: a következő két esztendőben mind a tartalmi és szervezeti kérdésekben, mind pedig a párt kommunikációjában a kormányváltást kívánja szolgálni. Egy hatékony, szolidáris, erős és működőképes szocialista párt legyen ott, amikor a választóknak dönteni kell arról, hogy hogyan tovább Magyarország – mondta.
 
A Botka Lászlót váltó Hiller István hitet tett egy határozott, erős, karakteres és sikeres MSZP mellett. „Molnár Gyulával jól fogunk tudni együttműködni, jól kiegészítjük egymást” – mondta. Hiller István, mint fogalmazott, össze kívánja kötni a modern nemzet fogalmát a modern baloldaliság fogalmával. „Össze akarom kötni a büszke európaiságot a büszke magyarsággal” – hangoztatta. 
 
 
18:45
A kongresszusi tisztújítást követő sajtótájékoztatón Tóbiás József leköszönő pártelnök kijelentette: büszke arra, hogy az elmúlt két esztendőben egy nagyon nehéz helyzetben közösen talpra tudták állítani az MSZP-t, és büszke azokra a tagokra, akik hittek abban, hogy van értelme Magyarországon igazi, tiszta, baloldali politikát folytatni. Tóbiás gratulált az új pártvezetésnek. „Kívánok nekik jó munkát, erőt és hitet, és bízom abban, hogy nem térnek le arról az útról, hogy egy valódi baloldali politikával hozzanak létre valós társadalmi és politikai fordulatot Magyarországon 2018-ban.”
 
Botka László fontosnak találta leszögezni, hogy egy nagyon fontos és tartalmas vitát folytatott le az MSZP kongresszusa. Mint mondta, abban mindenki egyetértett, hogy egy erősödő MSZP nélkül nem lehet leváltani az Orbán-rezsimet, másrészt viszont az MSZP-nek is sokat kell még tennie azért, hogy létrehozzon egy új baloldali többséget. „Az Orbánékat leváltani kívánó választói többség már összeállt, ám ez a többség jelentős része még meglehetősen kritikus a szocialista párttal és a baloldallal szemben. Ha voltak is vitáink, az leginkább arról szólt, hogyan, milyen stratégiával lehet ezt a kormányváltást akaró tömeget megnyerni, és elnyerni a támogatásukat.”
 
 
Botka László utalt rá, hogy az elmúlt négy évben kétszer is meggyőző többséggel választották meg az MSZP Országos Választmányának elnökévé. „Természetesen egy politikus tiszteletben tartja és tudomásul veszi, ha a saját pártja úgy dönt, hogy változásra van szükség. Hiller István új választmányi elnöknek jó munkát kívánok a következő időszakra, és bízom benne, hogy az MSZP választmánya megtalálja azt a sikeres stratégiát, amellyel tovább tudja építeni azt a politikát, amelyet megalapoztunk az elmúlt két esztendőben.”
 
Botka László emlékezetett, hogy ő sohasem gyűjtögette a párttisztségeket. „Szeged város polgármestere vagyok és továbbra is ez a tisztség a legfontosabb politikai pozíció, amit szeretnék betölteni, hiszen a választópolgárok négy egymást követő választáson ezzel bíztak meg. De természetesen amennyiben erre az új pártvezetés igényt tart, a jövőben is szeretném segíteni azt a munkát, hogy 2018-ban az Orbán-rendszert le tudjuk váltani” – jelentette ki Botka László.
18:15

Molnár Gyula az MSZP új elnöke.

18:11

A Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökének 314 érvényes szavazattal Szücs Gábort választották meg a küldöttek.

18:05

A szavazatszámláló bizottság tájékoztatása szerint az elnökjelöltek második körös szavazásán 320-an szavaztak, ebből érvényes volt 309 voks. Ebből Molnár Gyula 176 szavazatot kapott, Tóbiás József pedig 133-at. Eszerint az MSZP új elnöke Molnár Gyula.

17:50
Amíg a második körös szavazatokat számolják, Tóbiás József dokumentumszerkesztő bizottsági elnöki minőségében négy javaslatot terjeszt a küldöttek elé.
 
Az első az MSZP által kezdeményezett „Valódi népszavazás” tétjét, illetve a Brexit, azaz Nagy-Britannia EU-ból való kilépése által teremtett új helyzetben betöltött új jelentőségét emeli ki.
 
A „Vissza a földet azoknak, akik azt megművelik!” című dokumentum a vidék Magyarországának esélyeiről szól.
 
„Mindenki Magyarországa” című az egészségügy, az oktatás és a szociális ellátások területén jelöli ki az irányokat az MSZP számára következő két évre.
 
A negyedik dokumentum a magyar egészségügy katasztrofális állapotáról és a lehetséges megoldásokról szól. A küldöttek mind a négy dokumentumot nagy többséggel elfogadták.
17:29

Ipkovich György levezető elnök bejelentette, hogy 650 ezer forint jött össze az uszkaiak megsegítésére.

16:35
Megvannak a tisztújítás első fordulójának eredményei. Az elnökjelöltekre 337-en szavaztak, és a leadott voksok a következőképp oszlottak meg: 121 szavazatot kapott Molnár Gyula, 99 szavazatot Tóbiás József, 67 szavazatot kapott Harangozó Tamás és 45 szavazatot Szanyi Tibor. Ez azt jelenti, hogy senki nem kapta meg a szükséges számú szavazatot, vagyis második forduló lesz Molnár Gyula és Tóbiás József között.
Az országos választmány elnök-jelöltjei közül 201 szavazatot kapott Hiller István és 134 szavazatot kapott Botka László. Ezzel Hiller István lett a választmány elnöke.
 
Az elnökhelyettesi pozícióra pályázók közül Gőgös Zoltán 183, Tóth Bertalan 144 szavazatot kapott, ezzel Gőgös Zoltán maradt az elnökhelyettes.
 
Az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa elnöki posztjára egyedüli pályázóként Legény Zsolt 331 szavazatot kapott, így továbbra is ő tölti be ezt a tisztséget.
 
Az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság elnöki posztjára dr. Bárándy Gergely 218 , dr, Simon Gábor pedig 116 voksot kapott, ezzel Bárándy Gergely maradt a testület elnöke.
 
A párt alelnöki posztjára négyen pályáztak: Ujhelyi István 262, dr. Nemény András 234, Gúr Nándor 197, Lukács Zoltán pedig 194 szavazatot kapott. Ez azt jelenti, hogy a jövőben Ujhelyi István, Nemény András és Gúr Nándor lesznek az MSZP alelnökei.
16:24

Véget ért a politikai vita.

16:15

A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nincs még eredmény.

16:11

A hozzászólások sorában most Teleki László került sorra, utána Huszka Imre következik, majd Vincze Géza osztja meg gondolatait a kongresszussal.

16:02

Úgy tűnik, mégis elhúzódik a szavazatok számlálása. Most Hegyi Gyula hozzászólását hallgatták a küldöttek, utána Vonnak Iván Péter lépett a szónoki emelvényre.

15:48

Körülbelül 5 perc múlva érkeznek a tisztújítás első eredményei. Addig a küldöttek hozzászólásai zajlanak: először Fecser János lépett a pódiumra, majd Szekeres Imre követi őt.

15:34

Dr. Molnár Zsoltot Tüttő Kata és dr. Varga László bemutatkozása követi.

15:29

Korózs Lajos majd Máté Antal következik.

15:23

Györfi Mihály, Heringes Anita, majd Király József következik.

15:18

A pulpitusnál Gurmai Zita.

15:10

Brunner Tibor majd Dániel Mária Magdolna következik.

15:08

A szavazás első fordulója zajlik. A küldöttek zöme már leadta szavazatát, először elnökjelöltre, elnökhelyettesre, az alelnökökre, a választmányi elnökre illetve az országos testületek vezetőire lehet voksolni. 

15:05

Betűrend szerint Beke Károly, majd Bihal Dávid bemutatkozása következik.

15:03

Bangóné Borbély Ildikót Bárány Balázs követi a jelöltek sorában.

15:01

Elkezdődött az elnökségi tagságra jelentkező jelöltek bemutatkozása.

14:55

Gőgös Zoltán és Tóbiás József több mint 200 ezer aláírás társaságában.

14:00

A kongresszus szünettel folytatódik. Szavaznak a küldöttek.

13:42

Elkezdődött az alelnökjelöltek programbeszéde. Sorrendben Gúr Nándor, Lukács Zoltán, Nemény András és Ujhelyi István szólal föl.

13:34
Az MSZP két elnökhelyettes-jelöltje kétszer 5 percben ismerteti elképzeléseit. Elsőként Gőgös Zoltán, majd őt Tóth Bertalan követi a szónoki emelvényen.
 
 
 
13:34
Dr. Legény Zsolt, az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának jelenlegi elnöke beszél arról, hogy a jövőben is kéri a küldöttek bizalmát.
 
13:31
A Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöki posztjára az egyedüli jelölt Szücs Gábor, aki jelenleg is a testület vezetője. Most ő ismerteti elképzeléseit.
 
13:28
Azországos testületek elnökjelöltjeinek bemutatkozása következik. Az az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság jelenlegi elnöke, Dr. Bárándy Gergely szintén nem kívánt élni a külön programbeszéd lehetőségével, mivel korábbi beszámolójában ezt már megtette. Ezért most a másik jelölt, a miskolci MSZP elnöke, Simon Gábor beszél.
 
13:22

A választmányi elnökjelölteknek elvileg 5-5 perc áll a rendelkezésükre beszédük elmondására. Botka László közölte, hogy ő nem kíván élni ezzel a lehetőséggel, mert korábban ő már vázolta programját. Most tehát Hiller István osztja meg elképzeléseit a küldöttekkel.

13:10

A négy elnökjelölt közül legvégül Tóbiás József mondja el programbeszédét.

13:02

Szanyi Tibor nem lép fel a pulpitusra, mikrofonnal a kezében ismerteti elnökjelölti elképzeléseit. 

12:50
Harangozó Tamást Molnár Gyula, volt XI. kerületi polgármester követi a pulpituson. 
 
 
12:43

A négy elnökjelölt bemutatkozó beszédei következnek. Elsőként Harangozó Tamás beszél.

12:34
Steiner Pál ismerteti az MSZP elnöki, elnökhelyettesi, alelnöki, és elnökségi tagi tisztségeire pályázók névsorát. Ők azok a jelöltek, akikről a mintegy 360 küldött hamarosan szavazni fog.
 
12:26
Az országos testületek beszámolóinak elfogadása után a kongresszus szépen lassan ráfordul az alapszabályban meghatározott tisztségviselők megválasztására.
 
Ennek keretében elsőként Steiner Pál lép a színpadra, a jelölést előkészítő bizottság nevében köszönetet mond a párt apparátusának az MSZP tavasz óta tartó, alulról felfelé menő rendszerben történő tisztújításához nyújtott segítségért. Tájékoztatja a kongresszust a jelöltállítási folyamatról. 
12:17

A küldöttek nagy többséggel fogadták el az MSZP országos elnökségének, választmányának, valamint az országos hatáskörű testületek, vagyis az etikai, a pénzügyi-ellenőrző, valamint a fegyelmi bizottságok beszámolóit. 

12:11

Egyedüli hozzászólóként Kökény Mihály a Fidesz által szakadékba taszított egészségügyről beszélt. Tóbiás József reagál az elhangzottakra. Határozathozatal következik a testületi beszámolók elfogadásáról.

12:05

Megkezdődött a vita a testületi beszámolókról.

12:03

Dr. Legény Zsolt, az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek tanácsa elnökeként beszámol a testület által lefolytatott eljárásokról.

11:57

Szücs Gábor, a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság eddig elvégzett munkáját ismerteti.

11:50

Dr. Bárándy Gergely, az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság elnöke ismerteti a testület beszámolóját.

11:37

Botka Lászlónál a szó.

11:29

Tóbiás József beszédében kijelentette: sikeres az aláírásgyűjtés.

11:05

Tóbiás József beszéde.

10:55
A kongresszus folytatásában előbb Tóbiás József elnök lép a színpadra, hogy beszámoljon az országos elnökség elmúlt kétéves tevékenységéről, majd Botka László teszi meg ugyanezt az MSZP választmánya által végzett munka értékelésével.
 
10:50
Adakoznak a küldöttek a jégveréstől sújtott Uszka község számára
 
Az MSZP kongresszusa egy rendkívüli kezdeményezéssel indult. Tukacs István arra kérte a küldötteket, hogy adakozzanak a borzasztóan nagy jégkárt szenvedett szabolcsi Uszka község részére.
 
 
A politikus emlékezetett, hogy e hét keddjén Szabolcs-Szatmár-Szatmár Bereg megye keleti és déli részén, 13 településen óriási jégverés pusztított. Uszka községet például szinte teljesen letarolták a teniszlabda nagyságú jégdarabok: az összes kint tartott háziállat elpusztult, a megélhetést biztosító uborkaültetvények megsemmisültek, a település száz házából ötvennek pedig teljesen tönkrement tetőszerkezete. „Rendkívül nehéz sorsú emberek élnek ott, akiknek minden veszteség óriási, ezért azt kérem, hogy ne csak szavakban, hanem a gyakorlatban, anyagi segítséggel is fejezzük ki szolidaritásunkat Uszka község lakóival” – mondta Tukacs István, hozzátéve: az adománygyűjtés a kongresszusi tanácsterem előterében zajlik, s az adományozók egy kék szalagot kapnak.
 
A település polgármestere, dr. Sértő-Radics István külön megköszönte a küldöttek segítségét, s kijelentette: nagyon megható számára, hogy az MSZP kongresszusi küldöttei nem csak hirdetik, hanem gyakorolják a szolidaritást.
10:49

A küldöttség ezt követően - rendhagyó módon a mai tisztújító kongresszus keretében - egyhangú szavazással módosított az MSZP alapszabályának néhány pontján.

10:41
A kongresszus ügyrendjére és időrendjére vonatkozó előterjesztést egyaránt jól látható többséggel fogadták el a küldöttek.
10:40

Nulladik napirend

10:39

A tisztújítás folyamata: először a Magyar Szocialista Párt elnökéről, majd az elnökhelyettesről és az alelnökökről szavaznak a küldöttek, végül az országos elnökség tagjait választja meg a kongresszus. A szavazás titkos. 

10:34

Elnökjelöltjeink:

10:30

Az összes küldött több mint 90%-a regisztrált már, jelentette be, majd felkérte a jelen lévőket, hogy szavazzanak a bizottság által javasolt ügyrendi eljárásról. Ennek egyhangú támogatása után a kongresszus levezető elnökeiről döntöttek.

10:19

A himnusz eléneklése után Bárándy Gergely az ügyrendi bizottság elnöke tesz javaslatot a kongresszus napirendjére és ügyrendjére.

10:13

Megkezdődött az MSZP 2016-os tisztújító kongresszusa a Villányi úti konferenciaközpontban. A mintegy 361 küldött délelőtt a pontos menetrendről, délután az MSZP országos tisztségviselőiről dönt.

08:29

Érkeznek a küldöttek.


Kapcsolódó galéria: Kongresszus 2016

A további képek megtekintéséhez kattintson ide »

A szegények büntetése

2018-10-17 11:24