Konzultációt indít a fiatalok elvándorlásáról a Societas

Torzsa Sándor, a Societas elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, kivándorlási válság van Magyarországon, 600 ezer fiatal ment el, "Magyarország és a nemzet is vesztes".
Elmondása szerint szeretnék felmérni, hogy milyen helyzetben vannak azok, akik a kivándorlás előtt állnak, és választ szeretnének kapni arra is, hogy milyen segítségre lenne szüksége a fiataloknak ahhoz, hogy ne hagyják el az országot.
 
Hozzátette: a Fidesz kivándorlást segítő szervezet lett, a Gyere haza fiatal programra milliárdokat költöttek el, de csak 150 fiatalt sikerült hazahívni és őket is "átverték", a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas pedig "egy értelmes szót" nem tud mondani ennek a generációnak az érdekében.
 
A Societas elnöke felszólította a Fidelitas elnökét, a parlamenti képviselővé vált Böröcz Lászlót, hogy kezdeményezze egy kivándorlási válságstratégia megalkotását, és érje el a kormánynál, hogy kormánymegbízotti szinten legyen felelőse a folyamatoknak.
 
Mester Barnabás, az MSZP EU-szakértője a sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy a fiatalokat az uniós bérekhez való felzárkóztatási programmal és az első diploma ingyenessé tételével szeretnék itthon tartani, de szükség lenne egy olyan otthonteremtési támogatásra is, amelyet nem csak a "NER fiataljai" tudnak igénybe venni. Hozzátette, csak akkor tudnak megfelelő válaszokat adni, ha ismerik a kivándorlók élethelyzetét.
 
Bihal Dávid, az MSZP országos elnökségének tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint további 250 ezer fiatal tervezi, hogy elhagyja az országot, és hiába szólították fel a kormányt arra, hogy cselekedjen, nem tettek semmit.

Kapcsolódó párttagok