Belföld | szembesítő kampány eger
2013. november 15. 13:04

Kormányváltás után: szociális biztonság, megfizethető tudás!

Az MSZP szembesítési kampányának keretén belül tartott sajtótájékoztatót pénteken Egerben dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő és Korózs Lajos, az MSZP Országos Elnökségének tagja, szociálpolitikusa.

A szocialisták az oktatás és a társadalom területén is szembesíteni kívánják a kormányt az elmúlt három és fél év károkozásaival, amelyeket a magyar emberek ellen követtek el.

Dr. Sós Tamás elmondta, az Orbán-kormány csupán költségvetési tételként kezeli az oktatást, az MSZP pedig úgy gondolja, a fiatalok megfelelő képzése befektetést jelent a jövőbe, az ország gazdaságát előremozdító tényező lehet, úgy kellene kezelni.

2010-hez képest 40 milliárd forintot vontak ki az felsőoktatási költségvetésből, ez olyan hátrányokkal jár például, hogy tanszékeket fognak összevonni az egri főiskolán, vagy csökken az oktatás színvonala. A közoktatásról szólva a szakdolgozókért is ki kellene állni, akik sok esetben minimálbérért dolgoznak. A szakképzés-felnőttképzés területére pedig szintén a káosz jellemző – mint az összes többire is -, hiszen az Orbán-kormány felére csökkentette a szakképzési hozzájárulás összegét, ezért tavaly tömeges pedagógus elbocsátás történt a szak-és felnőttképzéssel foglalkozó intézményekből – tette hozzá az MSZP országgyűlési képviselője.

Elhangzott még, hogy a Balog Zoltán miniszter által kihirdetett „minden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott hely jövőre” című kijelentéssel a kormány beismerte, belebukott a felsőoktatás átalakításába (is).

Az MSZP vállalja, hogy 2014-ben kormányra kerülve minden hallgató ingyenesen kezdheti meg tanulmányait a felsőoktatásban.

A sajtótájékoztató második felében Korózs Lajos kitért a magyar társadalmat érintő több problémára is.

Ebben az országban két világ csatározik: az egyik, akik szolidaritást és igazságos életet szeretnének, a másik pedig, aki stadiont akar, és a szegényeket még szegényebbé teszi. A megfélemlítés politikája az, amit a kormány művel. Kísértetiesen hasonlóak a számok, 300 milliárd forintot vontak el az oktatásból és a szociális területről is – értékelte Korózs Lajos.

Az MSZP Országos Elnökségének tagja szerint kilencszeresére nőtt az az egyenlőtlenség, amely a társadalmat jellemzi.

Ma Magyarországon 4 millió 688 ezer szegény ember van, ebből 1,5 millióan nyomorognak, de még inkább megdöbbentő, hogy hatvan éve nem volt olyan gyermekszegénység ebben az országban, mint ma.

Kormányváltást követően az MSZP a gazdagokra több adót vet ki, újraszövi a szociális hálót, visszaemeli a csökkentett segélyek összegét, felszámolja a gyermekéhezést, kompenzálja a családi pótlék értékvesztését, segítséget nyújt a lakhatási problémák megoldásában, támogatja a bérlakások építését fejlesztését, rugalmassá teszi a gyermekek napközbeni ellátását, eltörli a bölcsődei térítési díjat. Esélyt teremt a hátrányos helyzetűek továbbtanulásának, emeli a fiatalok szociális és gyermekvédelmi támogatását, újraindítja a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs programját – vázolta a szocialisták kormányváltó terveit Korózs Lajos.