A kormány leggyengébb tagja, a nemzeti erőforrás miniszter Réthelyi Miklós egyelőre marad, bár utolsóként, augusztus végén járulhat a kormányfő elé. Kultúrális államtitkárára, Szőcs Gézára viszont raport vár. Orbán Viktor hivatalosan nem nyaral és nem is alakítja át a kormányt.
Ki akarták rúgni, ezért inkább úgy döntött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hírközlésért és audiovizuális médiáért felelős helyettes államtitkára, hogy magától megy. Vasváriné Menyhárt Éva augusztus 15-i hatállyal beadta felmondását. Az ügy előzménye, hogy főnöke, Nyitrai Zsolt, a tárca infokommunikációs államtitkára közölte, kezdeményezi Vasváriné felmentését. Mindez annak az eredménye, hogy Nyitrai értékelte az államtitkárság elmúlt egy évét. A múlt héten a Magyar Hírlap arról számolt be, hogy magát Nyitrait meneszti Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, de ezt cáfolta az államtitkár. Vasváriné mindenesetre kiszállt a hercehurcából. Hét végi közleményében annyit közölt, hogy az ő szakmai vezetésével alkotta meg a szaktárca egyebek között a magyarországi szélessáv-fejlesztési koncepciót és a digitális cselekvési tervet.
Ennél is nagyobb a kavarodás az örök versenytársnál, a Nemzetgazdasági Minisztériumban, ahol a hírek szerint a külgazdasági államtitkárt, Becsey Zsoltot utálta ki főnöke, Matolcsy György. Állítólag már Orbán Viktor is jóváhagyta menesztését, pedig ő vitte Becseyt a tárcához. Bár több szakember szerint önállóan nem teheti, Matolcsy meg akarja szünteti magát a külgazdasági államtitkári posztot is, mivel egységes gazdasági államtitkárság kialakítását tervezi. Élére Szatmáry Kristófot szemelte ki, aki jelenleg szintén államtitkár a tárcánál, emellett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, országgyűlési és önkormányzati képviselő.
Matolcsy tárcájánál folyamatosak az elbocsátások, az év eleje óta mintegy 30 százalékos volt a leépítés. A sor elején állt Bathó Ferenc költségvetési helyettes államtitkár, akit tavaly év végén három hét után rúgtak ki egy kommunikációs baki miatt. Bencsik János államtitkár - miután Matolcsy szó szerint kiutálta - stábjával együtt igazolt át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, mint klíma- és energiaügyi államtitkár. Fellegihez került az orosz és a kínai együttműködés is, ami nagy fájdalom volt Matolcsynak és mindent megtett azért, hogy a terület legalább csekélyke szeletét magánál tarthassa.
Nagyobb elbocsátási hullám követte tavasszal a Széll Kálmán-terv bejelentését is; másfél hónap alatt közel egy tucat munkatárs volt kénytelen távozni, közöttük volt főosztályvezető, több osztályvezető, de néhány egyszerű ügyintézőnek is felmondtak. Ekkor búcsúztak el Horváth Endre turizmusért és kereskedelemért felelős helyettes államtitkártól. Futószalagszerű elbocsátások zajlottak május utolsó napjaiban is a gazdasági tárcánál, mivel 31-éig lehetett indoklás nélkül kirúgni a kormánytisztviselőket.
Egyébként már az év elején hallani lehetett arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az EU-elnökség végén leváltja Becseyt, mert megromlott a kapcsolata Matolcsyval, s júliusban valóban felerősödtek az erről szóló pletykák. A dolog pikantériája, hogy a szegedi származású, korábbi EP-képviselő Becseyt Orbán ajánlotta Matolcsynak, így sokan tudni vélik, hogy a miniszterelnök jóvoltából állami állásra számíthat. Becsey mindezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy dolgozik, és a munkájára koncentrál. Annak idején ő vezényelte le többek között az Opel és az Audi befektetéseit, s köze volt kiemelt jelentőségű beruházásokhoz is.
De magának Matolcsynak sem biztos a posztja, leváltása - illetve tárcájának feldarabolás - többször is felmerült. Távozása esetén Varga Mihály, a miniszterelnökséget vezető államtitkár kerülhet a helyére. Varga az első Orbán-kormányban hasonlóan lett miniszter, igaz, akkor a jegybank élére távozott Járai Zsigmondot váltotta a pénzügyi tárca élén. Ugyancsak többször felröppent a híre, hogy az uniós elnökség lejárta után távozik Martonyi János. Ami biztos, hogy az első Orbán-kormányban is külügyminiszterkedő Martonyi csak Orbán kifejezett kérésére vállalta a tisztséget.
Várható-e komolyabb kormányátalakítás?
Gyömöre Máté, a Progresszív Intézet elemzője:
Komolyabb átalakítás, így például minisztercsere egyelőre nem várható, erre a kormányfő is utalt. Bár Orbán Viktor jelezte azt is, hogy van, aki nem a ciklus végéig vállalta a megbízatást. A miniszterelnök szeretné stabilan összetartani a kormányát, hiszen ezt kommunikálják. Egy meghatározó miniszter vagy államtitkár leváltása ezt a képet gyengítené.
Kiszelly Zoltán politológus:
Az őszi parlamenti szezonkezdet alkalmas időpont lenne erre, de mégsem tartom valószínűnek. Államtitkári szinten lehet ugyan változás, de a struktúra átalakítása most nem várható. Főként azért nem, mert a kormánynak, illetve a minisztériumoknak továbbra is takarékos költségvetés mellett kell dolgozni, s ilyen feltételekkel nem tudni, kik vállalnák a feladatot.
Szentpéteri Nagy Richard, a Méltányosság Politikaelemző Központ főmunkatársa:
Nagy meglepetés nem várható. Pedig vége az EU-elnökségnek, nyár van és egyéves a kormány, a mostani éppen jó pillanat lenne az átalakításra. Lenne is hol kezdeni, mert például a humán területen - oktatás és kultúra - a jelenlegi kormányszerkezet tökéletesen bizonyította az alkalmatlanságát, ráadásul e fontos területeken nem is történt semmi.
Széttartó erőforrások
Utolsóként, augusztus végén járulhat a kormányfői audienciára Réthelyi Miklós, ami jól jelzi a humán csúcstárca megbecsültségét. A nemzeti erőforrás miniszternek ugyan akadhat félnivalója, de néhány hete Orbán Viktor megerősítette posztján, miután a tárcavezető "önkényesen" kinevezte az irányítása alatt álló (?) Operaház főigazgatóját. Nem sült el azonban ilyen jól a tárca államtitkárainak néhány "akciója"; Szócska Miklós egészségügyi államtitkár például a rezidenseknek kitalált ösztöndíjprogrammal futott lukra, magával rántva a nyilvánosan csak hebegő-habogó Réthelyit is.
A két illetékes elég nehezen magyarázta ki, hogy nem sokkal a szakorvos-jelölteket "röghöz kötő" rezidensrendelet megszüntetése után, miért hoznak létre egy ugyanezt az intézkedést magában hordozó rendszert, amely a lényegi problémát - több ezer orvos külföldre távozását - nem oldja meg. De a nemzeti erőforrásokat felügyelő tárcánál koncentrálódó másik három területnek - az ötödik a sport, ám ott, köszönhetően az igen magas állami apanázsnak, nem tudni konfliktusokról -, illetve azok vezetőinek is van némi vaj a füle mögött. Soltész Miklós szociális államtitkár egy abortuszellenes kampánnyal ment szembe az európai irányelvekkel, no meg az uniós pályázati forrásfelhasználás szabályaival. Szőcs Géza kulturális államtitkár pedig rendre a kabinet "feketebárányaként" nyilatkozgat - noha érdemei közé írandó, hogy nagyon mást nem csinál. Szőcsre mindenesetre fejmosás vár, de széke állítólag nem inog.
Hoffmann Rózsa oktatási területért felelős államtitkár viszont már fel is ajánlotta lemondását, megsértődött ugyanis Pokorni Zoltán Fidesz-alelnökre, aki az első Orbán-kormány jóval sikeresebb oktatási miniszterei volt. A miniszterelnök állítólag csak egy vállrándítással reagált a Hoffmann-féle hisztire, de sokkal nagyobb hatást az államtitkár szakmai törvénykoncepciói sem váltottak ki Orbánból. Így tehát még az is előfordulhat, az iskolakezdésre megremeg az államtitkár széke.
Füsi Piroska / Népszava
Az eredeti írás az alábbi linken olvasható: